Hódmezővásárhely Referenciaintézmény lett a Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda

« belépés
portál saját oldal

Referenciaintézmény lett a Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda2012. május 4., péntek
a A

Összesen hétmillió forintot nyert a Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda egy európai uniós pályázaton. Ennek keretében referencia intézményhálózat kialakítására és működtetésére nyílik lehetősége a jövőben.

A Mintázd róluk című európai uniós pályázaton a Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda eredményesen szerepelt, és így jelentős összeget nyert.

- Az iskolánk tekintetében négymillió forintot, az óvodánk esetében pedig hárommillió forintot nyertünk. Ez az összeg a referenciaintézményi működést, illetve a regisztrált jó gyakorlatok megvalósítását szolgálja. A pályázat lehetőséget teremt arra, hogy referenciaintézményként ezeket a jó gyakorlatokat kiterjesszük illetve az ország bármely intézményének átadjuk - mondta Tóthné Kecskeméti Katalin, a Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda igazgatója.

Az itt tanuló diákok a jövőben is ugyanolyan magas színvonalú oktatásban részesülnek, mint eddig. A változás elsősorban a pedagógusokat érinti majd, akikre különböző továbbképzések várnak.

-A pedagógusok továbbképzése hét választható területen történik. A tanárok vezetőképzésen, illetve referenciaintézményként működő intézmények segítését támogató továbbképzésen vehetnek majd részt - tette hozzá az igazgató.

A Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda esetében összesen 14 pedagógus kap majd lehetőséget arra, hogy tudásukat továbbképzésen gyarapítsák.

 

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2014-07»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

Adónaptár és számlaszámok

Helyi iparűzési adóalanyok figyelem! Közeleg a KATA-val kapcsolatos fontos, 2014. január 15-i határidő! Itt találja meg a helyi adózással kapcsolatos további információkat is.

Közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

Közvilágítás hibabejelentés


KOVIKA közvilágítás hibabejelentő
Hibabejelentés