10 millió forinttal lett gazdagabb a Székkutasi Önkormányzat, emellett pályázatot nyújt be épületek, közterek, intézmények felújítására a település- derült ki a testületi ülésen, ahol az emellett öt napirendi pontot vitattak meg a képviselők. Az ülésen részt vett Benkő Zsolt, a Leader munkaszervezeti vezetője is, aki a vidéki foglalkoztatás bővítésének pályázati lehetőségeit ismertette.
Megtartotta soron következő ülését Székkutas Község Önkormányzata, amelyen napirend előtti felszólalásként a székkutasi szennyvíz beruházással kapcsolatos hiánypótlást tisztázó kérdésekről hangzott el beszámoló. Ezt követően Szél István polgármester arról tájékoztatta a testületet, hogy a település 10 millió forinttal lett gazdagabb. A helyi önkormányzat önállósága és működőképessége megőrzése érdekében ugyanis Székkutas kiegészítő támogatást igényelt az önkormányzat által ellátott feladatok működtetéséhez kapcsolódó hiányra.
– Pénteken a magyar kormány jóvoltából 9,7 millió forintot nyert a község az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levő önkormányzatok támogatása tekintetében. Így 10 millió forinttal lett gazdagabb az önkormányzat, amiből a számláit tudja finanszírozni – tájékoztatott Szél István polgármester.
A vidéki foglalkoztatás bővítésének pályázati lehetőségeit Benkő Zsolt, a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület munkaszervezeti vezetője ismertette, akihez kapcsolódva a képviselők is elmondták véleményüket. A napirendi pont tárgyalásakor kiderült, milyen fejlesztésekre van szükség Székkutason.
– Szeptember elsejétől nyílik az a pályázat, amelyben Székkutas és Mártély együtt tud pályázni 180 millió forintra, amely összegből a településen levő épületeket, intézményeket tudnánk felújítani. Mindenféleképp szeretnénk az önkormányzat melletti területet rendezni, ott egy piacot létesíteni. Ezen kívül a falumúzeum és a sporttelep teljes körű felújítása szerepel a tervek között, valamint a falu olyan közösségi célú területeit, mint a posta vagy az orvosi rendelő kívánjuk szebbé tenni – tette hozzá a polgármester.
Az ülés napirendjei pontjai között szerepelt még a helyi adó bevételeinek alakulása, valamint a külterületi földút javításához szükséges önkormányzati alap létrehozásának, illetve földhasználói hozzájárulásának lehetőségei.