Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

100 ezer forintba is kerülhet, ha valaki a piroson hajt át

Rendszeresen ellenőrzi a rendőrség a piros lámpán
áthajtó autósokat Hódmezővásárhelyen. Az utóbbi időben ugyanis sok baleset
történik a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása miatt.

A közlekedési lámpával ellátott kereszteződéseket szeptember óta ellenőrzik
a helyi rendőrök. Azóta közel 150 esetben dokumentáltak tilos jelzésen való
áthaladást.

– A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy nagy felbontású digitális
videokamerával rögzíti ezt a fajta szabálysértést. A felvételek
feldolgozásával, fényképpé alakításával kezdődik az ügy megindítása – tudtuk
meg Torzsa Endrétől, a Közrendvédelmi Osztály vezetőjétől.

A rendőrök a felvételt a felettes szerveknek továbbítják, akik
megindítják a közigazgatási eljárást. Ha valaki sárga lámpán halad át, akkor 50
ezer, ha tilos jelzésen, akkor 100 ezer forintos bírságra számíthat.

Megszakítás