Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

140 versenyző indult a fogyatékkal élők megyei úszóversenyén

A Fogyatékkal Élők 10. Megyei Úszóversenye zajlott tagnap a Gyarmati Dezső Sportuszodában. Kilenc éves kortól egészen felnőttkorig várták a versenyzőket a megmérettetésre.

A Fogyatékkal Élők Csongrád Megyei Szövetsége, az Aranyossy Ágoston Általános Iskola és Hódmezővásárhely Önkormányzata közösen rendezték meg a Fogyatékkal Élők 10. Úszóversenyét. A szerevezők a versenyszámokat a vízből indították, a többi szabály teljesen azonos volt egy hagyományos úszóversenyével.

– Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk is, mint a rendes úszóversenyeken, a különbség annyi, hogy a hallássérülteknél nemcsak síppal, hanem zászlóval is próbálják segíteni az indulásukat – mondta Megyeri Attila, a FÉCSOSZ elnöke.

10 intézményből közel 140 versenyző és kísérő érkezett a megmérettetésre. Az értelmileg akadályozottak, autisták és siketek számára megszervezett versenyen három korosztályban indulhattak a résztvevők.

– 20 méteres és 50 méteres távokon vannak a versenyek. A 20 méteresek mell- és gyorsúszásban, az 50 méteresek pedig gyors-, hát- és mellúszásban kerülnek megrendezésre – mondta Megyeri Attila.

A tömegsport jellegű rendezvényt nem előzte meg válogató verseny. Egyetlen célja az volt, hogy a gyerekek életre szóló élményt szerezzenek és egészségesen éljék az életüket.

Természetesen a díjazás sem maradt el, a legeredményesebbek az érmeken kívül sportfelszerelést kaptak ajándékba.