Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

160 milliós energetikai korszerűsítés

A szeptemberi tanévkezdésre elkészül a volt József Attila
Általános Iskola épületének energetikai korszerűsítése. Az intézmény valamennyi
nyílászáróját kicserélik, megszűnnek az üvegtéglák, valamint a tetőszerkezet is
megújul. A beruházás éves szinten közel hárommillió forintos
energiamegtakarítást eredményez.

Az önkormányzat évek óta fokozott figyelmet fordít a közintézmények
energetikai korszerűsítésére, hiszen a kevesebb felhasznált energia alacsonyabb
működtetési költséget és kevesebb környezetszennyezést jelent. A KEOP egyik
pályázati programjának támogatásával a volt József Attila Általános Iskolában
idén nyáron az összes nyílászárót kicserélik, a nyílászárók mellett az
üvegtéglák is megszűnnek, de a munkálatok a tetőszerkezetre és a homlokzatra is
kiterjednek.

– Az üvegtéglák megszűnnek, amelyek már nagyon elavultak és rossz energia
megtartó képességgel bírnak, így ezeket is új nyílászárókra cseréljük ki. A
tetőszerkezet, illetve a homlokzat egy tíz centiméter vastag szigetelést kap,
valamint teljes energetikai korszerűsítéssel mind a melegvíz ellátás, mind a
fűtés megújul – mondta Szirbik Zoltán  területfejlesztési
referens.

Az iskolában olyan rendszer kerül kiépítésre, amellyel az egyes
tantermek, helyiségek fűtése, akár egymástól függetlenül is szabályozhatóvá
válik, ennek köszönhetően még nagyobb energiamegtakarítást lehet elérni.

A projekt összköltsége több mint 160 millió forint, amelynek 70
százalékát pályázati forrás biztosítja. A munkálatokkal várhatóan augusztus
utolsó hetére készülnek el a kivitelezők,  az energetikai beruházással   éves
szinten több mint 3 millió forintot takarít meg a város.

Megszakítás