Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

175 új munkahely Hódmezővásárhelyen

A jövő év közepétől már 175, részben megváltozott munkaképességű ember dolgozhat a SZEFO Zrt. új telephelyén, amelyet Hódmezővásárhelyen nyit az állami tulajdonú textilipari társaság.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a fejlesztésről tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a kormány egységessé tette a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatási rehabilitációjának támogatását. Ennek eredményeként 10 ezerrel nőtt a munkavállalók száma ezen a területen.

Az államtitkár közölte, néhány héten belül egymilliárd forintos keretösszeggel pályázatot írnak ki a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásának elősegítésére. A vállalkozások telephelyfejlesztéshez és új berendezések beszerzéséhez kaphatnak támogatást.

Már tart az a 11 milliárd forintos program, amely a tervek szerint újabb 10 ezer megváltozott munkaképességű ember elhelyezkedését teszi lehetővé. A munkavállalók ingyenes képzéseken vehetnek részt, a vállalkozások pedig foglalkoztatásukhoz 7-14 hónapra fejenként hétszáz-nyolcszázezer forintos támogatást kaphatnak – tette hozzá Soltész Miklós.

Kis Sándor Csaba, a SZEFO Zrt. vezérigazgatója elmondta, az új telephely nyitását az tette lehetővé, hogy az ezer embert – ezen belül 520 megváltozott munkaképességű dolgozót – foglalkoztató vállalkozás egyre több megrendelést kap.

Az idén a tervek szerint a 2012-esnél 300 millió forinttal magasabb, 1,25 milliárd forintos árbevételt elérő cég a felsőruházati kötöttáru mellett kabátok gyártását is elkezdte olasz partnerei számára – mondta a szakember.

A hódmezővásárhelyi önkormányzattól bérelt 1100 négyzetméteres ingatlanban októbertől 50 ember kezd el dolgozni, és a tervek szerint 2014 közepére a munkavállalók száma 175-re nő – közölte a vezérigazgató. Az új alkalmazottakat augusztus közepétől veszik fel, a betanulási időszakban a SZEFO Zrt. szegedi üzemében dolgozhatnak – tette hozzá.

(MTI)

Megszakítás