Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

18 liter vér az olvasókörben

Akár 120 ember életét is
megmentheti az a vérmennyiség, amit a Szabadság Olvasókörben vettek le az
önkéntesektől. A 43 jelentkezőből végül 40-en mentek el az előre meghirdetett
véradásra.

Már a kora reggeli órákban tele
volt a Szabadság Olvasókör az önkéntes véradókkal, férfiak és hölgyek, fiatalok
és idősek egyaránt szívesen jönnek el ilyenkor, hogy segítségére legyenek a
rászorulóknak. Egy-egy főtől 4,4 deciliter vért vesznek le, ami akár három
ember életét is megmentheti. Legutóbb negyven önkéntes mintegy 18 liter vért adott az
olvasókörben.

Öt éve szerveznek folyamatosan
véradást, évente három alkalommal: márciusban, júniusban és szeptemberben –
tudtuk meg Berta Józsefnétől, a helyi vöröskereszt vezetőjétől, aki hozzátette:
általában tavasszal vannak a legtöbben, de 25- 30 fő szinte minden alkalommal
elmegy.

Ami nagyon fontos, hogy olyanok
is eljöttek, akikkel eddig még nem találkoztunk – emelte ki  a helyi vöröskereszt vezetője.

Megszakítás