Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

19 érmet szereztek a vásárhelyi úszók

Tizenkilenc érmet szereztek a vásárhelyi úszók a
megyei utánpótlás versenysorozat újabb fordulójában. A Gyarmati Dezső
Sportuszodában öt egyesület, száznegyven sportolója mérte össze a tudását.

A Csongrád megyei utánpótlás úszó kupán a béka
korosztály, vagyis a 7-8 éves, valamint a delfin korcsoport, azaz a 9-10 éves
gyerekek vehetnek részt. A versenysorozat legutóbbi fordulóját a Hód Úszó SE
rendezte meg, a házigazdákon kívül algyői, makói, szegedi és szentesi fiatalok
szálltak vízbe. Az ifjú tehetségek tizennégy egyéni, valamint négy váltószámban
mérték össze a tudásukat. A vásárhelyi klub tagjai közül harmincan léptek
rajtkőre, s a hazaiak összesen tizenkilenc érmet szereztek. A legjobb eredményt
Szabó Bence 50 gyorson és Szöllősi Sztella 50 háton érte el, mindketten
aranyérmet szereztek. A további dobogós helyezésekről Bánfi Bence, Baricsa
Alexandra, Czékmán Luca, Hornyák Alex, Nagygyörgy Nikolett, Tót Csaba, Szilágyi
Loránd, valamint a 4×50 méteres fiú mellúszó váltó és a 4×50-es  leány gyorsváltó
szerezte. A vásárhelyi fiatalokat Kiss László, Nagyné Zaka Ildikó és Csókay
Miklós készítette fel a versenyre. A Hód Úszó SE ebben a fordulóban az
összetett pontversenyben a harmadik helyezést szerezte meg.

Megszakítás