Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

1956 hősi halottaira emlékeztek Hódmezővásárhelyen

1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó, Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a demokratikus rendszer felszámolása volt. Az akkori eseményekre, valamint a hősi halottakra emlékeztek hétfőn a Nagy Imre sétányon található 1956-os emlékmű mellett.

A vásárhelyi Gyulai József akadémikus 23 éves volt, amikor a szovjet csapatok bevonultak Magyarországra, és leverték az 1956-os forradalmat. Ez az esemény a fiatal fizikatanárból olyan indulatokat váltott ki, hogy még aznap gyászindulót komponált, amellyel megszületett az egyetlen november 4-én íródott zenemű Magyarországon. Ez a zongorajáték csendült fel délelőtt a Nagy Imre sétányon is, melyet dr. Kószó Péter alpolgármester beszéde követett.

– November 4-e gyásznapjára a legméltóbb a csend, a síri csend, amikor egy nagyhatalom egy parányi országot megaláz, vagy legalábbis próbált megalázni, mert a magyar nép soha nem alázkodott meg – mondta Dr. Kószó Péter alpolgármester.

Mészáros Tamás történész szerint a magyar nemzet olyat tett 1956 októberében, amelyet senki más a szovjet elnyomó rendszerben, ezért is kell fejet hajtani mindazok előtt, akik az életüket adták a hazáért.

– Ezen a napon emlékeznünk kell azokra, akiket az 1956-os forradalom alatti tevékenységük miatt kivégeztek, 229 embert perben ítéltek el, majd végeztek ki. Azoknak a számát azonban nem tudjuk megmondani, akiket egyszerűen agyonvertek a pufajkások a vallatások közben. Emlékezünk a sortüzek áldozataira, de arra a 200 ezer emberre is, akik börtönbe, internáló táborba kerültek és azokra, akik kitámolyogtak Magyarországról a megtorlásoktól való félelem miatt – mondta Mészáros Tamás, az Emlékpont történésze.

A vásárhelyi 1956-os emlékműnél az önkormányzat és a Vitézi Rend helyezte el az emlékezés koszorúit, majd a hősi halottak tiszteletére mécseseket is gyújtottak.

Megszakítás