Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

2,5 milliárd forint támogatás Vásárhelynek

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatát a kormány a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint 2,5 milliárd forinttal támogatja. Hódmezővásárhely a városháza tetőszerkezetének, pincéjének, villamos hálózatának felújítására, a Török Sándor Strandfürdő és a Gyarmati Dezső Sportuszoda fejlesztésére, a költséghatékonyabb működtetés érdekében hideg vizes kút kialakítására, valamint beléptető rendszer kiépítésére fordítja a támogatást. Emellett a Németh László Gimnázium és Általános Iskola bővítésére, térfigyelő- és rendszámfelismerő rendszer kiépítésének folytatására is költ a támogatásból. A belváros fejlesztésének folytatásaként pedig a kőfal felújítására. A közlekedésfejlesztéshez kapcsolódóan várhatóan a 47-es főút melletti Új-Kishomokig tartó kerékpárút felújítására, a piaci parkoló rekonstrukciójára is fordít az önkormányzat a támogatásból.

Megszakítás