Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

20 éves a Kertvárosi Olvasókör

Húsz éves fennállását
ünnepeli idén a Kertvárosi Olvasókör. A 2005-ben felújított klubban színvonalas
műsort adtak a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai az ünneplőknek. A
fellépők után dr. Kószó Péter köszöntötte a vendégeket.

A jubileumi összejövetelen
minden tag jelen volt és közösen ünnepelték az olvasókör huszadik évfordulóját.
A társaságot fiatal diákok prózai művekkel és zenei előadásokkal
szórakoztatták. A szervezet elnöke megköszönte támogatóik segítségét és a tagok
munkáját.

– Június 8-án lettünk 20
évesek, de egy kicsit később ünnepelünk. Az évfordulóra ebéddel várjuk
tagjainkat. Az alapítókat ajándékokkal köszöntjük és megünnepeljük egyik
társunk 80 éves születésnapját is – mesélte Magyari Mihályné, az olvasókör
vezetője.

Az ünnepségen dr. Kószó Péter megköszönte az
egyesület eddigi munkáját és megemlékezett azokról a tagokról is, akik már nem
vehetnek részt az olvasókör mindennapjaiban.

Megszakítás