Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

200 millióból megújult a kertvárosi bölcsi

Megújult az 1980-as években épült kertvárosi bölcsőde épülete, Hódmezővásárhelyen. 200 millió forintot fordítottak a beruházásra, amely kormányzati támogatással és önkormányzati forrásból készült el.  

 

 

– Az épület teljes energetikai korszerűsítését elvégezték, mellette megújultak a padló és falfelületek, a csoportszobákba új beépített bútorzatok, falvédők kerültek. A szociális helyiségek is modernizálódtak, valamint eszközbeszerzésre is volt lehetőség – mondta Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere a megújult kertvárosi bölcsődében.

 

Az alpolgármester hangsúlyozta: az önkormányzat családtámogatási politikájának köszönhetően egyre nagyobb igény van az ilyen jellegű fejlesztésekre. Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő pedig arról beszélt, hogy a kormány alapvető célja a gyermekvállalási kedv növelése. A Területfejlesztési Operatív Program kínálta lehetőségek nagy nyertese Hódmezővásárhely, mivel erre célra a városnak 10 milliárd forintot biztosít az állam. 

 

– Magyarországon kiemelten fontos a bölcsődeépítési program, amelyre a kormány komoly forrásokat biztosít, hogy minél több munkavállaló szülőnek nyújtson segítséget. A kormány legfontosabb célja, hogy mindenki meg tudjon élni a munkából.  Nagyon sok szülő a gyermek születése után munkát vállal. Nekik szeretnénk segítséget nyújtani azzal, hogy az országban új bölcsődéket és bölcsődei férőhelyeket hozunk létre. Erre egyik jó példa Hódmezővásárhely, ahol évekkel ezelőtt megkezdték felújításukat. Most folytatták, így 170 gyermek számára biztosítanak méltó és jó elhelyezést – fogalmazott Lázár János.

 

A fejlesztések szükségszerűségét a születési adatok is alátámasztják, mivel amíg 2010-ben 374 gyermek született, addig 2017-ben már 512, ami közel 73%-os növekedést jelent hét év alatt. Ami annyit jelnet, hogy a vásárhelyi fiatalok körében nő a gyermekvállalási kedv. A bejáráson az is kiderült, a városban jelenleg minden gyermek számára biztosított a bölcsődei elhelyezés lehetősége, ami országos viszonylatban kiemelkedőnek számít. 

Megszakítás