Legkésőbb 2015 nyarára elkészül Székkutason a csatornázás. A település utóbbi évtizedeinek legnagyobb beruházása 610 háztartást és 20 ipari létesítményt érint, de a fejlesztésnek köszönhetően megújul a szennyvíztisztító telep is. Eddig a székkutasiak 80 százaléka fizette be az érdekeltségi hozzájárulást, melynek mértéke 60 ezer forinttól 250 ezer forintig terjedhet.
Székkutason 2008-ban alakult meg a víziközmű társulat, amellyel megindult a csatornázás előkészítése. Az akkor beadott pályázat azonban sikertelen volt, így a beruházás jövője bizonytalanná vált. A fordulatot a 2010–es esztendő hozta meg. A gazdasági válság és az emberek elégedetlensége miatt az új képviselőtestület közvélemény kutatást tartott, amelyen kiderült: a kutasiak mintegy 75%-a szeretné megvalósítani a csatornázást. Az önkormányzat újabb pályázatot készített, amely már eredményt hozott. Jelenleg a támogatási szerződés előkészítése van folyamatban, melyet a jövő héten alá is írnak.
– 2013 decemberében elkezdődhetne a munka, de úgy gondoljuk, hogy az időjárásra való tekintettel 2014 márciusában fogunk végül belevágni, így 2015 tavaszára be is fejeződhet a beruházás. Természetesen az időjárás mindenbe beleszólhat, de legkésőbb 2015 nyarára Székkutason minden ház előtt a gerincvezeték lefektetésre kerül valamint a szennyvíztisztító telephely is megújulhat, felépülhet- mondta Szél István Székkutas polgármestere.
Eddig csupán pár csatornázott utca volt Székutason. Az ott élőknek, a már kiépített infrastruktúra miatt csak 60 ezer forintot kell fizetniük. A település más részein lakóknak azonban az érdekeltségi hozzájárulás a 200 ezer forinttól 250 ezer forintig terjedhet. Ennek mértéke attól függ, hogy mikor kezdték el teljesíteni a járandóság kifizetését. Az önkormányzat adatai szerint a lakosság jelentős része együttműködik, időben és pontosan fizeti a hozzájárulást.
– A fizetési hajlandósság 80% környékén van. Még mindig van olyan pesszimista, aki nem hitte el, hogy megnyerhetjük a pályázatot. Őket mindenféleképpen arra szeretném kérni, és cseppet sem büntetni vagy kötelezni, hogy fizessék meg az érdekeltségi hozzájárulást, mint mindenki más székkutasi. Tudjuk, hogy vannak szociális problémák, melyeken segíteni kell, de ezt a víziközmű társulat és a képviselő testület is méltányolni fogja- tette hozzá a polgármester.
A meglévő csatornahálózatra eddig 78 ingatlan volt rákötve. A nyertes pályázatnak köszönhetően ez a szám jelentősen megnövekedik, hiszen 610 háztartást és 20 ipari létesítményt sikerül bevonni a rendszerbe. Székkutas az elmúlt két és fél év során olyan projekteket teljesített, melyek összesen 2, 2 milliárd forintot hoztak. Ebből a csatornázás 1, 4 milliárd forintba kerül, így a település életében ez lesz az egyik legnagyobb fejlesztés.