Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

21 főnek sikerült munkát találnia a Családsegítő Szolgálatnak köszönhetően

Lezárult a Családsegítő Szolgálat kétéves programja,
amely a munkanélküliek munkaerőpiacra való visszajutását segítette.

A Kapcsolat Központ Családsegítő Szolgálata két évvel
ezelőtt pályázatot nyújtott be az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz, amelyen
közel 5 millió forintot nyert. Ennek keretében 2009 nyarától kétéves szakmai
program indult el, amelyet konferenciával zártak le.

– A program célja kettős volt: egyrészt, hogy munkahelyet
teremtsen a Családsegítő Szolgálatnál egy fiatal pályakezdőnek, másrészt pedig
a gazdasági válság miatt kialakult munkanélküliség helyzetén úgy javítson, hogy
a munkanélkülieknek szakmai képzést biztosít – mondta Bálint Gabriella, a
Kapcsolat Központ főigazgatója.

A pályázat eredményeként egy fővel bővült a Családsegítő
Szolgálat munkatársainak száma, a  program
során 130 munkanélkülit értek el, s közülük 21 embert sikerült visszajuttatni a
munka világába.

– Állásinterjúkra készítették fel az érintetteket, csoportfoglalkozásokat
tartottak, megbeszélték és megtanították a munkanélkülieket arra, hogyan lehet
sikeres önéletrajzot írni, hogyan lehet bejelentkezni internetes
munkahelykereső programokba. Mindezek olyan készségeket és később képességeket
adtak a munkanélkülieknek, amellyel bátrabban és felkészültebben tudnak majd
munkára jelentkezni – tette hozzá a főigazgató.

Bár a program hivatalosan lezárult, ennek ellenére a
módszert a jövőben is alkalmazza majd a Családsegítő Szolgálat.

Megszakítás