Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

22 utcában több mint 3000 méter vízvezeték újul meg

Májusban befejeződik az ivóvízvezetékek rekonstrukciója Hódmezővásárhelyen. 22 utcában több mint 3000 méter vízvezetéket újítanak fel, és 9 vízmű-telepet korszerűsítenek közel 2 milliárd forintos pályázati forrásból.

Hódmezővásárhelyen tavaly kezdődött az 1,7 milliárd forintos ivóvízminőség-javító program.

– 22 utcát érint a fejlesztés. Közel 3000 méter régi eternit ivóvízcsövet cserélnek ki annak érdekében, hogy évtizedekig megfelelően működjenek – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.

A kivitelezők igyekeztek olyan megoldást találni, hogy a lehető legkevesebb rombolást végezzék az útfelületen. Előfordult azonban, hogy az út közepe alatt húzódott a régi vezeték, onnan kellett megoldani a csatlakozásokat. Ezeken a helyeken elkerülhetetlen volt az adott szakasz felbontása.

–  Köszönjük a hódmezővásárhelyiek türelmét. A vezetékeket nyomáspróbázni is kell, mindez időbe telik, ezután pedig vízmintát vesznek. Megfelelő minőségű minta esetén lehet rákötni, és betemetni az árkokat – tette hozzá az alpolgármester.

A kivitelező szerint május végére minden érintett utcán elkészülnek a munkával, és helyre is állítják, az aszfaltburkolattal együtt. A 9 vízmű-telepen – Mártély, Szikáncs, Batida, Kútvölgy, Erzsébet, Székkutas, Kakasszék, Hódmezővásárhely (2db) – pedig zajlik a próbaüzem.

Megszakítás