Tizennegyedik
alkalommal rendezett angol nyelvi versenyt a felsősök számára a Kertvárosi
Katolikus Általános Iskola. A megmérettetés iránt évek óta nagy az érdeklődés, ezúttal
is a város 23 legtehetségesebb diákja vett részt rajta.
A Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában mindig is fontos
volt az idegen nyelv oktatása, a gyerekek most is heti három órában tanulhatnak
angolul. Ezért is indította útjára az intézmény majd fél évtizeddel ezelőtt ezt
a megmérettetést a város legjobbjai számára.
– Ahhoz nyújt ez a
verseny segítséget, hogy ha valaki középiskolába vagy gimnáziumba megy és
angolból szeretne felvételizni vagy nyelvvizsgázni, akkor megmérettetheti magát
mindezek előtt. További forduló nincs, tulajdonképpen ezt egy önismereti
versenyként is el lehet könyvelni –
hangsúlyozta Bánvölgyi Dezső Nóra, a Kertvárosi Katolikus Általános
Iskola angol tanára.
A városban több iskolában tartanak angol versenyeket, így
mindegyik másra szakosodott. Itt főleg olyan feladatokat állítanak össze a
gyerekeknek, amely a lexikális és nyelvtani tudásukat méri fel. A zsűri
értékelését követően a legügyesebbek értékes könyvekkel gazdagodtak. Míg a
diákok versenyeztek, addig a kísérő pedagógusok egy módszertani továbbképzésen
vehettek részt az iskolában.