25 gyermek és ugyanennyi fa. Az idén született valamennyi susáni lurkó kapott Hódmezővásárhelytől a serháztéri játszótéren egy-egy facsemetét. Az akciót Bálint Gabriella, a városrész önkormányzati képviselője kezdeményezte, az érintett családok örömmel csatlakoztak a hagyományteremtő programhoz.
Apukák, nagypapák, sőt még Hódmezővásárhely alpolgármestere, Kószó Péter is lapátott ragadott, és 25 facsemetét ültettek el a serháztéri játszótéren. Azért éppen ennyit, mert ebben az évben idáig 25 gyermek született Susánban. Kószó Péter szerint példaértékű ez a kezdeményezés, már csak az időzítés miatt is.
– Pont most, amikor az Újszülöttek Hete van, ezen belül is a napokban volt a Koraszülöttek Világnapja – mondta Kószó Péter.
Őseink a fiúk születését körtefával, míg a lányokét almafával ünnepelték. A faültetést kezdeményező Bálint Gabriella önkormányzati képviselő ezt a régi hagyományt szeretné újraéleszteni Susánban. Mivel a városrészben október végéig összesen 16 fiú, és 9 lány látta meg a napvilágot, ezért első körben az ő családjaik vettek részt a fatelepítésen.
– Olyan fákat választottunk, amelyek reményeink szerint hosszú életüket lesznek, nem nőnek túl magasra, de mégis nagyon szép színekben pompáznak majd. A kislányoknak vadalma és csörgőfájuk lesz, míg a kisfiúk vadszilvát kapnak – mondta Bálint Gabriella önkormányzati képviselő.
Az Irhás család sem maradt ki a közös ültetésből, hiszen Áron Edvard idén május 8-án született. Így az ő neve és születési dátuma is felkerült az emléktáblára, ezzel is jelezve, hogy fatulajdonos lett.
– Van egy japán közmondás, miszerint addig ne haljon meg az ember, amíg egy verseskötetet nem ír, fát nem ültet és gyermeket nem nevelt. Azt hiszem, hogy családunkban mind a három dolog teljesült. Úgyhogy nagy örömmel jöttünk erre a kezdeményezésre és remélem, hogy ennek lesz folytatása – mondta Irhás József.
A kezdeményezés hagyományteremtő jelleggel indult el azzal a céllal, hogy a gyermekek kötődését erősítsék környezetükhöz, valamint a természethez. Ha pedig évről évre sikerül egyre több fát elültetni, akkor ez azt is mutatja majd, hogy a susáni városrész folyamatosan fiatalodik.