Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

262 műalkotást állítanak ki a 60. Őszi Tárlaton

A 60. Őszi Tárlatra készül Hódmezővásárhely. Hazánk legnagyobb hagyományokkal bíró képzőművészeti seregszemléje egész Európába is szinte példa nélküli. A jubileumi eseményt a művészvilág hatalmas érdeklődése övezte: 236 alkotó összesen 768 művet adott be. Ekkora részvételre még nem volt példa az 1953-tól minden évben megrendezett kiállítás történetében. A szakértői zsűri döntése alapján végül 262 műalkotás várja az érdeklődőket október első vasárnapján az Alföldi Galériában.

Az első Vásárhelyi Őszi Tárlat szervezésénél Gallyasi Miklós múzeumigazgató, Szabó Iván szobrászművész, Kurucz D. István és Almási Gyula Béla festőművészek bábáskodtak. Bár hagyományteremtő szándékkal indult, talán a szervezők sem gondolták, hogy hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkező és legjelentősebb képzőművészeti seregszemléjét hívják életre, amely az ezredfordulóra már európai léptékkel is szinte páratlanná válik.

– A 60. Őszi Tárlatra méltán büszke lehet Hódmezővásárhely minden művészetkedvelője, sőt úgy érzem az ország is, hiszen ennél régebbi kiállítás sorozat – tudtommal – egész Európában csak a velencei bienálé – mondta Almási István polgármester.

Az elődök már a kezdetek kezdetén létrehozták a tárlat fődíját, a Szabó Iván által készített Tornyai-plakettet, amely 1966 után pénzjutalommal is kiegészült. Az összeg az önkormányzat támogatásával az elmúlt években egy millió forintra emelkedett, ami a hazai művészek legjelentősebb elismerésének számít. A fődíj mellett számos egyéb díj is dicséri a művészek munkáját, többek között a Gallyasi, az Endre Béla valamint az idei évben létrehozott fiatal alkotók elismerése, a Rudnay Gyula Művészeti Díj. A Vásárhelyi Őszi Tárlatot a Tornyai-plakett kiemelkedő pénzjutalma mellett azonban legalább annyira különlegessé teszik azok a kisebb díjak, elismerések amelyeket helyi cégek, vállalkozások, szervezetek adnak a művészeknek. Mindezekre szükség is lesz, hiszen az idei, jubileumi Őszi Tárlatot a művészvilág soha nem látott érdeklődése övezi.

– Az idei évben 236 művész összesen 768 művet adott be, ami a vásárhelyi Őszi Tárlatok történetében csúcs, mert ilyen sok munkát még soha nem szerepeltettek a beadáskor- mondta Nagy Imre a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója.

A 12 főből álló szakértői zsűri két napon keresztül válogatta a beadott műveket. Az ítészek elsőször azokra az alkotókra fókuszáltak, akik a korábbi években Tornyai-plakettet nyertek, hiszen ők garantálhatják a kiállítás magas színvonalát. A zsűrizésnél azonban nemcsak a művek nagy mennyisége, hanem az átlagosnál nagyobb mérete is gondot okozott. Végül, a döntés értelmében, október első vasárnapján 262 műalkotást csodálhat meg a közönség az Alföldi Galériában, a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlaton.