A karácsonyt 28 család már új lakásban
ünnepelheti, a város központjában kialakított önkormányzati bérházban. Dr. Lázár
János polgármester az átadó ünnepségen elmondta: az önkormányzat azért vásárolta
meg és alakította át az ingatlant, hogy elsősorban azoknak a családoknak
segítsen az otthonteremtésben, akik jelenleg még nem, a város támogatásának
köszönhetően azonban néhány éven belül képesek saját ingatlan
vásárlására.
Hódmezővásárhely Önkormányzata mintegy 175
millió forint ráfordításával egy olyan önkormányzati bérházat alakított ki a
város központjában, amelyben elsősorban azoknak a családoknak kíván jóval a
piaci árnál kedvezőbben lakhatást biztosítani, akik már rendelkeznek lakáscélú
megtakarítással, saját ingatlant azonban még nem tudnak vásárolni. Az alacsony
albérleti díj lehetővé teszi, hogy az elkövetkező néhány év során könnyebben
tudjanak keresetükből takarékoskodni, így a saját otthon elérhetővé
válik.
Az összkomfortos lakások bérleti jogát pályázat
útján 5 évre nyerhetik meg a családok, az ingatlanok bérleti díja közel áll a
szociális alapú lakásbérleti díjakhoz, tehát lényegesen kedvezőbb az átlagos
piaci albérletáraknál.
– Egy 50 m3-es lakás esetében az átlagos piaci
árnál 15 ezer forinttal kevesebb havi költséget jelent a pályázóknak, azaz a
város havonta 15 ezer forint támogatást nyújt az itt lakó családoknak, hogy
takarékoskodjanak és később saját otthont tudjanak teremteni –fogalmazott a
polgármester a lakások ünnepélyes átadásán.
A bérházban összesen 31 lakás került kialakításra,
valamint a földszinten 3 gyermekorvosi rendelő, 1 fogászati rendelő, a Védőnői
Szolgálat és a Központi Orvosi Ügyelet kirendeltségei is helyet kaptak.
Az épület átalakítására az önkormányzat a
Holcim Alapítványtól, mintegy 25 millió forint támogatást
nyert.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város
Önkormányzata jelenleg közel 800 bérlakást tart fenn, amelyekben kedvező
feltételekkel biztosít lakhatást. Az utóbbi év folyamán 88 db lakás
kialakítására került sor.