Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

30 millió forint járda felújításra

Hódmezővásárhelyen, a Dózsa György utca és a Kazinczy utca sarkán
dr. Lázár János polgármester és Varga András képviselő tartott
lakossági fórumot. A körzetben, ebben az évben várhatóan nyolc utca kap
új burkolatot.

Ebben az évben a körzetben nyolc utca kap új burkolatot, a Galamb
utca pedig kiszélesítésre kerül – mondta Varga András képviselő.
Ezekben az utcákban a régi vízvezeték is kicserélésre kerül. Ingatlan
felújításra folyamatosan lehet kérni az önkormányzattól kamatmentes
kölcsönt és vissza nem térítendő támogatást.

Ebben az évben várhatóan 30 millió forintot fordít az önkormányzat
járdafelújításra, az önerős rekonstrukcióhoz pedig építőanyagot
biztosít a város – tájékoztatta a fórum résztvevőit Varga András. A
Nagy Sándor utcai Iskola épülete nem kerül lebontásra, azt az
önkormányzat kulturális célra szándékozik hasznosítani. A város
önkormányzata a fiatalok megtartása érdekében eddig 100 ingyen telket
osztott ki. A következő évtől a Biodízel Üzem várhatóan 100 embernek
biztosít munkahelyet, valamint több ezer napraforgó termelőnek
felvásárlást – tette hozzá.

Több Galamb utcai lakos hangot adott annak, hogy a Galamb
utcában olyan rossz a járda, hogy babakocsival nem lehet közlekedni
rajta.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu

Megszakítás