Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

30 millióból újult meg az Oldalkosár utcai ovi

Cirkuszjegyekkel tették emlékezetessé a nagycsoportosoknak a hódmezővásárhelyi Oldalkosár utca 4. szám alatti óvoda átadását. Az 1970-ben épült intézmény mintegy 30 millió forintból újult meg.

 

Mozgáskorlátozott kisgyermekek is járnak a hódmezővásárhelyi Oldalkosár utca 4. szám alatti óvodába, mely mintegy 30 millió forintból újult meg, többek között akadálymentes bejárattal, mosdóval, valamint tornaszobával. A fejlesztő szobában logopédiai foglalkozásokat is tartanak, ami nagyon fontos, hiszen a tiszta, érthető beszéd elsajátítása az iskolaérettség egyik kritériuma. Az épület energetikai korszerűsítése mellett eszközbeszerzés is megvalósult. Új mosó- és mosogatógépet, valamint a kiságyakra új vásznakat szereztek be.

 

– Örvendetes, hogy a gyermekeknek jobb körülményeket biztosíthatunk – mondta többek között Almási István polgármester az átadóünnepségen.

 

Az Oldalkosár utcai intézménybe jelenleg 69 kisgyermek jár. A csoportok optimális kihasználtsággal működnek.

 

– Hódmezővásárhely önkormányzata többek között a 3-6 éves gyerekek napközbeni elhelyezési infrastruktúrájának javítását tűzte ki célul. Remélem, hogy ez a felújítás a gyerekek, a szülők, és a pedagógusok nagy örömére történt – jegyezte meg Vágó János önkormányzati képviselő.

 

Összesen 564 millió forintból 11 óvoda újul meg a Területfejlesztési Operatív Programban Hódmezővásárhelyen. Az Oldalkosár Utcai Óvoda felújítása 2017 áprilisában kezdődött. Az ünnepélyes avatón a gyerekek cirkuszjegyeket kaptak.

 

Megszakítás