Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

30 mindszenti gazda megkapja a teljes összeget

A mindszenti Agro Szövetkezettel kapcsolatos kárpótlás
ügyében új fejleményekről számolhatunk be. Dr. Kovács Pál, a
Jogi−Közgazdasági Iroda vezetője és dr. Kiss András ügyvéd
sajtótájékoztatót tartott ma a hódmezővásárhelyi Városházán, és
elmondták, a Csongrád Megyei Bíróságon február 2−án jogerős ítélet
született, melynek értelmében 30 mindszenti gazdának kerül kifizetésre
üzletrészük teljes névértéken, összesen 5,5 millió forint összegben.


Miután
a gazdák felkeresték, dr. Lázár János országgyűlési képviselő a
földművelésügyi miniszterhez, a felszámolási biztoshoz és az FM
Hivatalhoz fordult. Az ügyet perre vitték. A perben gazdák érdekét
képviselő dr. Kiss András elmondta, hogy a 2001-ig visszavezethető
ügyet különösen megnehezítette, hogy az Agro Szövetkezet három részre
vált, és az így létrejött cégek nem mezőgazdasággal foglalkoznak és nem
tekintik magukat a felszámolt szövetkezet jogutódjának. A most
megszületett döntésnek köszönhetően az FM Hivatal felvásárolhatja a
földterületeket, így az állam által kifizetésre kerülhetnek az
üzletrészek.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu