Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

35 gyermek indult a városi sakkversenyen

Sakkversenyt rendeztek a Németh László Gimnázium és Általános Iskolában a sportág népszerűsítése érdekében. A városi szintű megmérettetésen az azonos tudásszintű gyerekek mérték össze tudásukat.

A Németh László Gimnázium és Általános Iskola segítségével a vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sport Egyesület szervezett versenyt diákoknak. Az intézményben a gyerekeket évek óta szakkör keretében oktatják a sportág fortélyaira. A városi szintű megmérettetés gondolatát főleg az adta, hogy egyre több gyerek érdeklődik a játék iránt.

– Megdöbbentő mennyire érdeklődőek, azt gondolhatnánk, hogy a számítógép miatt nem akarnak sakkozni, mégis az a tapasztalat, hogy a versenyekre mindenhol szívesen eljönnek a gyerekek. Itt jókat lehet játszani és legyőzhető a másik, míg a számítógépnél egy megfoghatatlan valami ellen játszanak – mondta Tatár- Kiss Szabolcs nemzetközi mester.

Az eseményre összesen 35 gyermek érkezett a város különböző iskoláiból. Sokuk már szinte kész játékos, de akadt olyan is, aki még csak most ismerkedik a sakkal. Előzetes felmérést követően a hasonló tudásszintű gyerekek kerültek egymással szembe, a résztvevők érmekkel és emléklapokkal térhettek haza. A szervezők alapvető célja az volt, hogy a fiatalok hosszútávon foglalkozzanak a sakkal.