A hétvégén egy találkozót szerveztek, ahol az ünneplés
mellett a jövőbeli terveikről is tárgyaltak. Szóba került a helyi termékek
védelme is.
1966. március 3-án alakult meg a
Csúcsi Kertbarát kör, amely a helyi zöldség- és gyümölcstermelőket tömöríti.
Jelenleg nyolcvan fővel működnek. A mostani jubileumi ünnepségen a kistermelők
jövőbeli lehetőségeiről is tárgyaltak, így arról, hogy a helyi termékek hogyan
jelenhetnek meg a város intézményeiben.
-Kitűnő lehetőséget nyújtott a
Vidékfejlesztési Minisztérium a közvetlen kistermelői értékesítési rendszerrel.
A mai jubileumi alkalom arra is remek lehetőség, hogy felhívjuk a termelők
figyelmét, hogy igenis keressék fel a városi intézményeket és konyhákat, ahová
a saját terményeiket szállíthatják be. Mivel a tagok más-más méretű földeken
gazdálkodnak, ha összefognak, a vásárhelyi konyhák és étkeztetési rendszer
igényeit teljesen kiszolgálhatják- mondta Dr. Szent Miklóssy Ferenc, az
Országos Kertészek és Kertbarátok elnöke.
A jubileumi ünnepségen a kör egyik még élő alapítóját, a nyolcvanegy
éves D. Nagy Imrét is köszöntötték, akinek egy plakettet adományoztak. Az
ünnepi műsor zárásaként mazsorett táncosok szórakoztatták a közönséget, majd
ebéddel zárták a rendezvényt.