Hódmezővásárhely Önkormányzata halmozottan hátrányos
helyzetű tanulók integrációjára egy pályázaton közel 48 millió forintot
nyert. A város harminchárom nyertes pályázó közül a második
legsikeresebb lett.
A mai magyar iskolarendszer két komoly problémával küzd, melyet
vizsgálatok is bizonyítanak. Nem hatékonyak az oktatási intézmények a
korszerű tudás közvetítésben, valamint nem teremtenek
esélyegyenlőséget, sőt konzerválják a társadalmi különbségeket – mondta
mai sajtótájékoztatóján Tóthné Kecskeméti Katalin, az Oktatási,
Kulturális, Ifjúsági és Sport bizottság elnöke. A város önkormányzata e
két folyamat ellen kívánja átszervezni a közoktatást. A halmozottan
hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására már négy éve zajlanak
programok. Most egy komplex, az iskolarendszer teljes átszervezésén
alapuló, hosszú távú projektet indítunk, melynek célja, hogy valamennyi
városrész iskoláiban tanuló gyermek, ugyanolyan színvonalú oktatásban
részesüljön, ezzel megteremtve a tanulók iskolai esélyegyenlőségét –
tette hozzá a képviselő.
A pályázat fő kezdeményezettje az önkormányzat. A sikeres
pályázatnak köszönhetően a következő intézmények jutnak több milliós
forráshoz: Janikovszky Éva Óvoda, Szent István Általános Iskola,
Tornyai János Általános Iskola, Tarjáni Általános Iskola, Liszt Ferenc
Általános Iskola, Klauzál Gábor Általános Iskola, Németh László
Általános Iskola és Gimnázium, Kalmár Zsigmond Ipari Szakközépiskola és
Szakiskola, valamint a Napraforgó Tanodáért Egyesület – sorolta Nagy
Judit, a Városstratégiai Iroda Oktatási, Ifjúsági és Sport Csoportjának
vezetője. A pályázat önerőt nem igényelt. A projekt célja, hogy a
hátrányos helyzetű gyermekek integrációját az új intézményi struktúra
kialakításával együtt segítsük. Hamarosan megkezdődik a pedagógusok
képzése, akiknek fel kell módszertanilag készülniük a projektre, mely
jövő februárban zárul – mondta Nagy Judit. Fő cél, hogy a tanárok
megfelelő szakismerettel foglalkozzanak az integrációba bevont
gyermekekkel, és megfelelő programot tudjanak biztosítani számukra. A
nyár folyamán az óvoda – iskola átmenetet segítő nyári táborokkal
várjuk a gyermekeket, de a pályázatnak köszönhetően az intézményeknek
lehetőségük lesz kirándulásokat és szabadidős programokat is szervezni.
A város célul tőzte ki, hogy kidolgozza az esélyegyenlőségi programot, mely komplexen kezelné az esélyegyenlőség kérdését
forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu