Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

59 hódmezővásárhelyi önkéntes vett részt a polgárvédelmi felkészítésen és tett ünnepélyes esküt

59 hódmezővásárhelyi állampolgár vett részt polgárvédelmi felkészítésen, majd tett ünnepélyes esküt a Hódmezővásárhelyi Tűzoltóságon. Az új katasztrófavédelmi törvény mellett jogaikkal, kötelezettségeikkel és a riasztás rendszerével ismerkedtek, hogy egy éles beavatkozás esetén szervezetten egészíthessék ki a szakemberek munkáját.

Hétvégén tettek ünnepélyes esküt a Hódmezővásárhelyi Tűzoltóságon azok az önkéntes, települési polgári védelembe beosztott állampolgárok, akiket akkor riasztanak, ha olyan katasztrófahelyzet lép életbe a térségben, amelynek megoldásához a hivatásos állomány létszáma nem elegendő.

– Mindannyian hódmezővásárhelyi állampolgárok. A feladatuk az, hogy ha valamilyen veszélyhelyzet adódik, olyan jellegű, ahová több emberre van szükség, és a katasztrófavédelem hivatásos állományát kell megerősíteni, akkor a polgármester úr elrendeli az ő riasztásukat – mondta Krám István, a Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese.

Az 59 fős társaság az eskütételt megelőzően polgárvédelmi felkészítésen is részt vett, amelyet már az új katasztrófavédelmi törvény alapján állítottak össze a szakemberek.

– Az új katasztrófavédelmi törvényben lévő változások kerültek ismertetésre, valamint a polgári védelembe beosztott személyeknek a jogai, kötelezettségei, a riasztási rendszer folyamata. Képet kaptak arról is, ha éles beavatkozásra lenne szükség, akkor ők milyen feladatot fognak végrehajtani – mondta Krám István.

Az új katasztrófavédelmi törvény a lakosságot is érinti, hiszen a katasztrófa elhárítási feladatokat sokkal szigorúbban veszi. Másrészt a polgári védelembe beosztott személyek szervezettebben, új struktúrában tudnak egy adott káresemény helyszínén részt venni.

Megszakítás