Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

65 évvel ezelőtt alapították a székkutasi óvodát

1947-ben adták át a székkutasi óvodát. Az évfordulóra ünnepi műsorral emlékeztek óvodapedagógusok, szülők és gyerekek, valamint az intézmény névadója, és egykori pedagógusa, Líbor Ilona családtagjai.

Idén hatvanöt éves a székkutasi óvoda, amelyről ünnepélyes keretek között emlékeztek meg az egykori és jelenlegi óvodapedagógusok, a település vezetői, valamint a szülők és az óvodások. Az intézmény alapítójának és kiváló óvónőjének, Líbor Ilonának a nevét viseli. A rendezvényen részt vett a néhai óvodapedagógus öt gyermeke, akik a családjukat ért megtiszteltetés mellett beszéltek arról is, mivel emelkedett ki környezetéből az óvoda névadója.

– Nemcsak azért vagyok meghatott, mert az édesanyám, hanem mert tudom, hogy ki ő. Mindig példakép lesz a számomra, mindannyiunk számára, ha beszélünk róla, mindannyiunknak fel szokott csillanni a szeme. E mögött van valami, ami nem a kimondhatók közé tartozik. A megjelenésével, odafigyelésével tudta megteremteni. Valami volt benne, amivel ellátta a tisztségét, nem csinált különleges dolgokat, csak ellátta a munkáját, de valahogy ott, ahol éppen volt, abban volt valami, ami kimondhatatlan és nagyon értékes – mondta Mészáros József, az óvoda névadójának fia.

Az ünnepségen Szél István mondott beszédet, majd Molnárné Dobsa Magdolna, a HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda egyesített óvodai intézményének vezetője mutatta be az intézményben folyó szakmai munkát.

A nagy elődök által felállított és elismert jó szakmai munkát a jelenlegi közösség is méltóképpen folytatja tovább, hiszen igyekvő, a szakmai megújulásra mindig kész, jól felkészült pedagógusok dolgoznak ebben az óvodában – mondta Molnárné Dobsa Magdolna, a HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda egyesített óvodai intézményvezetője.

Erről tesznek tanúbizonyságot azok az eredmények, mint például a pályázati forrásból megvalósuló kompetencia alapú óvodai nevelés, amely az egész életen át tartó tanulást alapozza meg, vagy azok a fejlesztési tervek, amelyek az iskolai nevelést készítik elő, illetve az esélyegyenlőség biztosítását szolgáló óvodai fejlesztési programok, melynek során kulturális és sportfoglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek.

A rendezvényt gitárkísérettel előadott műsor színesítette, és a székkutasi óvodások is külön fellépéssel készültek az eseményre.

Megszakítás