Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

660 lakás újult meg

Húsz társasház, több mint 660 lakás felújítása zajlott le a Panelprogram
keretében. A beruházás teljes költsége mintegy 850 millió forint, amelyet egyforma,
egyharmad arányban a lakástulajdonosok, az önkormányzat és az állam törleszt.
Az épületeken a nyílászázókat és a hőszigetelést korszerűsítették.

2008-ban indult a Panelprogram. Az első év főként az
előkészítés és pályáztatás időszaka volt, Hódmezővásárhelyen is számos
társasház csatlakozott az akcióhoz. Eddig 9 lakóház készült el az energiatakarékosság
jegyében. Az utoljára átadott épület az Eszperantó utcában található, ahol
homlokzati és tetőszigetelési munkálatok, valamint nyílászáró cserék zajlottak.

– Az első szakaszban nyolc panel újult meg, a második
szakasz első elemeként készült el a kilencedik épület. A felújítás 20
társasházat, 660 lakást érint majd összesen. A beruházás teljes költsége 850
millió forint – mondta el Arany István Zsolt, a Panel
Program KFT ügyvezetője.

A beruházás állami és önkormányzati támogatásnak
köszönhetően indulhatott meg. A társasházak lakói közösen döntötték el, hogyan
teremtik elő a szükséges önrészt.

– Mindenki nyilatkozott, hogy készpénzben fizeti be az
önerőt, vagy a teljes összegre hitelt vesznek fel. A bankok kedvezően
reagáltak, csupán annyit kértek, hogy az önerő egy adott része első körben
kerüljön befizetésre – nyilatkozta  Arany
István Zsolt.

Megszakítás