Az elmúlt
időszakban 660 millió forintos fejlesztést hajtott végre a
hódmezővásárhelyi székhelyű Villeroy & Boch Magyarország Kft. –
jelentette be Sebesi Bálint ügyvezető igazgató csütörtökön az
alföldi városban.
A beruházás eredményeképpen a 1967 óta szanitergyártással
foglalkozó cég éves kapacitását közel 140 ezerrel, 1,3 millió
darabra növelte, ezzel továbbra is Európa egyik legnagyobb termelésű
ilyen gyára – mondta a szakember.
A fejlesztések eredményeként a vállalat dolgozóinak a létszáma
80-nel emelkedett az elmúlt 18 hónap során, megközelítve az ezer
főt, így már magasabb, mint a 2008-as válság előtt – tudatta az
ügyvezető igazgató.
Tavaly nagynyomású öntőgépeket telepítettek az üzembe, ezzel a gyár
termékeinek mintegy harmadát már ezzel a legkorszerűbb
technológiával állítják elő. A cél, hogy ez az arány a következő
négy-öt évben kétharmadra emelkedjen. A beruházás második ütemben,
az idén, hat új, tizenöt-formás WC-öntőpadot alakítottak ki az
üzemben – közölte a szakember.
2010-ben Villeroy & Boch Magyarország Kft. árbevétele
megközelítette a 16 milliárd forintot, amelyből több mint 80
százalék exportbevétel volt, a termékek jelentős része Német-,
Francia- és Svédországban talált gazdára. A cég hazai piaci
részesedése is jelentős, meghaladja az 50 százalékot.
A Villeroy & Boch AG egyike a vezető és legrégibb európai
kerámiagyártóknak, és – mint családi többségi tulajdonban lévő
cégcsoport – 2008-ban ünnepelte alapításának 260. évfordulóját. A
Villeroy & Boch csoport mintegy évi 700 millió euró értékben gyárt
és értékesít szaniter és fürdőszoba termékeket, háztartási és
hotelporcelánt.
(MTI)