Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

77 éve állítottak Országzászlót Vásárhelyen

A 77 évvel ezelőtti hódmezővásárhelyi országzászló
felállítására emlékezett a Történelmi Vitézi Rend helyi tagozata a Kossuth
téren.

A trianoni békeszerződés után nemzeti törekvés lett az
elszakított területek visszacsatolása, amiért különböző mozgalmak indultak
Magyarországon. Ezek egyike volt az országzászló állítás, a félárbócra eresztett
lobogó szimbolizálta, hogy az elcsatolt területek nélkül nem teljes az ország.
Hódmezővásárhelyen 1934. május 20-án került ki az országzászló a Kossuth térre.

– Az első országzászlót 1928. augusztus 20-án avatták
Budapesten, ereklyés országzászlóként. A vásárhelyi országzászló az 1928 és
1945 között felállított több mint kétezer országzászló közül akkor a
nyolcvannyolcadik volt. Tehát Vásárhely hazafias közönsége elég hamar
megtestesítette azt az érzést, amit kifejezett ebben az emlékműben.
Megtestesítette Trianon fájdalmát és megtestesítette azt a reményt, hogy a
Szent Istváni állam nagy és akkora lesz, mint a békeszerződés előtt – mondta
Kovács Ferenc a Hódmezővásárhelyi Trianon Társaság elnöke.

A második világháború után szovjet emlékművet helyzetek az országzászló
helyére, majd 1956-ban lebontották. A jövőben azonban ismét kiállíthatják a
városban, a Bakay-kút helyén.

Megszakítás