Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

78 diák indult a történelmi vetélkedőn

Ma tartották a „Szent István és kora” című
történelmi vetélkedő második fordulóját a róla elnevezett iskolában. Ezen közel
80 diák vett részt és mérte össze történelem tudását.

A Szent István Általános Iskola immár 14. alkalommal
szervezte meg a történelmi vetélkedőt. Idén a verseny a Hódtalentum
Tehetséggondozás Hódmezővásárhely és kistérségében című projekt keretében jött
létre.

– Ez a pályázat a tehetséges gyerekek felkarolásával,
versenyeztetésével, támogatásával foglalkozik. A történelem  egyébként olyan terület, amely manapság egy
kicsit háttérbe van szorítva, de most a vetélkedő keretében lehetőséget
biztosítunk arra, hogy a részvevő tanulók megmutassák tudásukat- mondta
Szappanos Zoltán, a Szent István Általános Iskola magyar- történelem szakos
tanára.

A vetélkedőre három intézményből összesen 78-an
jelentkeztek. Bár csapatokban mérték össze tudásukat, de a felkészülés
egyénileg történt. Az államférfiról már az iskolában is sokat tanultak a
gyerekek, de azért a megmérettetés előtt még végeztek  kutatásokat.

– A rockoperából, az internetről, és számos könyvből vettem
az ismereteimet ehhez a versenyhez- mondta Terjék Adrián, a Szent István
Általános Iskola diákja.

A gyerekeknek a lexikális tudásuk mellett,  játékosságukra is szükségük volt, hogy jól
meg tudják oldani a feladatokat. A vetélkedőnek ez volt a második fordulója,
még ugyanennyi lesz. Az eredményhirdetésre jövő tavasszal kerül sor.