Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

87 millió sporttámogatásra

Több,
mint 87 millió forinttal támogatta a hódmezővásárhelyi önkormányzat a város
sportegyesületeit – jelentette be Fekete Ferenc sportügyekért felelős tanácsnok
sajtótájékoztatóján.

A
sporttámogatásokkal kapcsolatban a helyi sajtón keresztül több, különböző,
gyakran egymástól eltérő információ, híresztelés jelent meg a közelmúltban ezért
úgy gondoltam ideje tisztázni, melyik egyesületet, klubot, mekkora összeggel
támogatta az önkormányzat – fogalmazott sajtótájékoztatóján Fekete Ferenc.
A sportügyekért felelős tanácsnok elmondta: az önkormányzatnak elsősorban a
tömegsportot kell támogatnia, hogy minél több gyermek számára teremtsen
lehetőséget a sportolásra, a szüleik anyagi helyzetétől függetlenül. A
Hódmezővásárhelyi Futball Club például – ahol közel 400 gyermek sportol –
összesen 18 millió forintos támogatásban részesült.

Megdöbbentőnek
nevezte azonban Fekete azokat a híreszteléseket, hogy a  Kosársuli
SE körül kialakult helyzetért az önkormányzat elmaradt támogatását vélték sokan
felfedezni, hiszen a város közalapítványa, a városi fenntartású Zsigmondy Béla
Víziközműveket Üzemeltető Zrt, valamint az önkormányzat az elmúlt év folyamán
összesen 20 millió forint támogatást adott az egyesületnek, ami a legmagasabb
támogatási összeg, amit sportegyesület kapott a városban.

A
Hódmezővásárhelyi Női Kézilabda Club SE 15 millió forint, Center Motorsport Club
250 000, a Csomorkány Vívó SE 1 100 000, a Hódiák SE Atlétikai Szakosztály 1
500 000, a Hódmezővásárhelyi Férfi Teke Klub 1 600 000, a Hódmezővásárhelyi
Fogathajtó és Díjlovagló Egyesület 11 000 000, a Hódmezővásárhelyi Leány
Kosárlabda Klub 250 000, a Hódmezővásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk SE 200 000, a
Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club 4 500 000, a Hódúszó SE 5 000 000, a
Hód-Triatlon SE 500 000, a Honvéd Bercsényi SE 1 210 000, a Hwarang-do SE
200 000, az ITF Taekwon-do Klub 200 000, a  Polgári Lövészegylet
800 000, a Szivárvány SE 410 000, a Tájékozódási Futó Klub 250 000, a Tenisz
Club 2 500 000, a Terep- és Vadászíjász SE 100 000, a Városi Diáksport Szövetség
2 100 000 forint támogatásban részesült, amelyet az önkormányzat, a Zsigmondy és
a Hódmezővásárhely Városáért Közalapítvány közösen biztosított az egyesületeknek
– mondta el Fekete Ferenc.

A tanácsnok
hozzátette: a gazdasági válság miatt a közgyűlés határozatot hozott, hogy csak a
kötelező feladatokra koncentrál, és tartalékot képez a vállalkozók, valamint a
hódmezővásárhelyi családok támogatására, így a sportegyesületeket nem tudja
szponzorálni a város amíg a jelenlegi gazdasági helyzet nem
javul.

Fontosnak tartom
azonban, hogy Hódmezővásárhelyen az elmúlt évek folyamán igen jelentős
infrastrukturális fejlesztés történt a sportlétesítmények tekintetében, hiszen
néhány éve épült újjá a Városi Sportuszoda, amely nemzetközi úszóversenyek
lebonyolítására is alkalmas, a tavalyi év folyamán átadásra került Hódtói
Sportcentrum, műfüves focipályával, öltözőkkel, több kosárlabdapályával, idén
két kisméretű és egy nagyméretű műfüves labdarúgó pályával, illetve
szeptembertől egy nemzetközi kosárlabda mérkőzések lebonyolítására is alkalmas
sportcsarnokkal gyarapodott a város sportélete – összegezte Fekete
Ferenc.