Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

90 éves lett Nacsa Imre Pál

Szépkorúvá vált polgárát köszöntötte Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az életének 90. évébe lépő Nacsa Imre Pált otthonában Antal István, a Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Iroda vezetője kereste fel.

90 éves lett Nacsa Imre Pál. Az Oldalkosár utcán lakó szépkorú vásárhelyi 1923. augusztus 13-án született. Mint elmondta, szövőmester nevelte fel, így maga is ezt a mesterséget tanulta ki és gyakorolta, vitte tovább a családi műhelyt. Az államosítás után a leventéknél szerezte meg a jogosítványt, majd 30 évig sofőrként dolgozott. A Fémtechnikánál fejezte be a munkás éveit, onnan ment nyugdíjba. Vidéken élő lányával rendszeresen tartja a kapcsolatot.