Idén több mint 900 millió forintot juttatott a térségbe a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület. A szervezet számára a jövő év változásokat fog hozni – derült ki a tegnapi évzáró közgyűlésükön.
Az egyesület működése szempontjából kiemelkedő év volt 2013., összesen 956 millió forint európai uniós forrást sikerült lekötni Hódmezővásárhelyen és kistérségében – derült ki Benkő Zsolt, a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület munkaszervezet vezetőjének beszámolójából. Mindez a Leader, valamint a turisztikai és falumegújítási pályázatok révén érkezett Hódmezővásárhely, Mindszent, Mártély és Székkutas lakosságához.
Az évzáró közgyűlésen az is elhangzott, hogy bizonyos működési előírások változása miatt a Leader csoportnak 2014 első negyedévében újjá kell majd alakulni. Más akciócsoportokkal összefogva kell közösen dolgoznia a tagoknak. A találkozó során egyébként elfogadták a szervezet jövő évi költségvetés-tervezetét is, és kiderült: a jövőben több lehetőség lesz az ügyfelek segítésére és tájékoztatására, a programok előkészítésére, mivel a pályázati ügyintézéseket már nem az egyesületnek kell elvégeznie.
Benkő Zsolt hozzátette, az elkövetkezendő hét éves Európai Uniós költségvetési ciklusban másfélmilliárd forintnyi fejlesztési forrás megpályázására lesz lehetőség a Leader akciócsoporton keresztül.