9 közművesített ingyen telket adtak át szeptember 26−án Hódmezővásárhelyen az Arany János utca folytatásában.
Dr. Kószó Péter alpolgármester beszédében hangsúlyozta annak
fontosságát, hogy a fiatalok a mai világban gyermekeket vállaljanak.
Mint mondta, ehhez kívánt segítséget nyújtani az önkormányzat, mikor
2003-ban elindították ezt a programot. Eddig 104 telek sorsáról döntött
a vásárhelyi közgyűlés. Fekete Ferenc, Béketelep önkormányzati
képviselője portálunknak nyilatkozva örömének adott hangot, mivel a
kiosztott telkeknek több mint fele ebben a városrészben található. Mint
mondta, a város Kishomok és a Béketelep felé tud intenzíven növekedni,
ugyanis itt találhatók építkezésre alkalmas üres területek.
2004-ben
a dr. Soós István utcában 28 telek, majd 2005-ben a Szellő soron és a
Damjanich – Lévai utcák által határolt területen 27 telek, 2006-ban a
Mester utca – Barázda utca – Szent László utca által határolt területen
12 telek, a Szoboszlai u. 27. szám alatt 1 telek, a volt állatvásártér
területén 10 telek, illetve az Arany utca folytatásában 11 telek került
kiosztásra, illetve a Fürkehalom – Barázda – Szent László utcák által
határolt területen 15 db telek lett kialakítva.
forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu