Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A belvízről, a közmunkáról és a közlekedésről esett szó az Erzsébeti fórumon

A belvíz, a közmunka program és egy közlekedésfejlesztési
pályázat került napirenre a tegnap esti erzsébeti lakossági fórumon. Benkő
Zsolt települési képviselő emellett a gázár támogatás változásáról, a
kulturális beruházásokról és az északi elkerülő útról is beszélt.

Az erzsébeti lakossági fórum résztvevőit Benkő Zsolt
települési képviselő tájékoztatta, többek között a város beruházásairól, a
gázár támogatás változásáról és az északi elkerülő útról, amelyet az állam is
támogat. Szóba került még a bérpótló juttatás is, amit azok kapnak, akik a közmunkaprogramban
vesznek részt, de még a munka közvetítés előtt állnak. A belvízhelyzet témája
sem maradt ki a megbeszélésből, hiszen ez Erzsébeten jelentős károkat okozott.

– A legfontosabb itt Erzsébeten a belvízkérdés megoldása, hiszen
még mindig jelentős területet borít a víz, így a földeken nem tudnak dolgozni
az emberek. Hetven ház közül kettőt érintett a legnagyobb belvíz, de mivel
folyamatos volt a szivattyúzás és homokgát is épült, így sikerült az
ingatlanokat megvédeni. A közeljövő legfontosabb feladata, hogy minél hamarabb
el kell végezni a csatornák tisztítását – mondta Benkő Zsolt, települési
képviselő.

A lakosok szerint a jelenlegi buszmegálló sem megfelelő, mert balesetveszélyes.
Benkő Zsolt szerint a közlekedésfejlesztési pályázatok erre is lehetőséget
adnak, továbbá arra is, hogy fedett kerékpártárolót építsenek mellé.

Megszakítás