A nyár végére a nők kétharmados átszűrtségét szeretné elérni az Egészséges
Vásárhely Program, ugyanis az idejében diagnosztizált emlőrák az egyik legjobb
eséllyel gyógyítható daganatos betegség. A szűrések népszerűsítése érdekében
nyereményjátékot is hirdettek a részt vevők számára. Az ajándékokat havonta, az
EVP Klub összejövetelein sorsolják ki.
Még 2009 decemberében alakult meg az EVP Klub azzal a céllal,
hogy segítsen a vásárhelyi és környékbeli lakosságnak egészségük megőrzésében.
A csoport kiemelt figyelmet biztosít a daganatos betegségekben szenvedők és
családtagjaik számára, mivel a rákbetegség a vezető halálokok között szerepel,
és az Egészséges Vásárhely Programnak is kiemelt prioritása ez a terület. A
klub tagjai havonta egy alkalommal, minden hónap utolsó hétfőjén találkoznak a
kórház Erzsébet termében, amelynek keretében az igényeknek megfelelő
előadásokat szerveznek, valamint lelki támaszt nyújtanak egymásnak.
– Nagyon sok segítséget kaphatnak orvosoktól és
sorstársaktól egyaránt, akik ide jönnek. Sajnos nagyon gyakori manapság a
daganatos betegség előfordulása, éppen ezért támaszra mindenképpen szükségük
van az érintetteknek – mondta az EVP Klub egyik tagja, Laskai Nelli.
A klub azonban nem csak a betegség kezelésében nyújt
segítséget. Éppen ekkora hangsúlyt kap a prevenció is, hiszen az időben
felfedezett betegség jó eséllyel gyógyítható. Az elmúlt három év alatt a
legnagyobb eredményt az emlőrákszűrés terén érte el az EVP.
– A 43 százalékos emlőrák szűrési arány után most 58
százalékon vagyunk. A cél a 66 százalékos városi eredmény elérése nyár végére –
adott tájékoztatást Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programigazgatója.
A kemény
szakmai munka mellett egyéb módszerekkel is igyekeznek motiválni a nőket, hogy
minél többen vegyenek részt a szűrésen. Egyik ilyen az a nyereményjáték,
amelynek köszönhetően mosóporokat sorsolnak ki a kampányban részt vevők között.
A tegnapi találkozón is többen gazdagodtak e hasznos ajándékkal.