A hagyományoknak megfelelően az idei báli szezont is a Bethlen Gábor Református Gimnázium nyitotta meg Hódmezővásárhelyen. A szombati rendezvényen az 52 pár tánca több mint kétezer vendéget csábított a Hódtói Sportcsarnokba.
A Bethlen Gábor Református Gimnáziumnak idén 94 végzős tanulója van, akik valamennyien részt vettek a hétvégi rendezvényen. A gimnázium tanulóihoz még csatlakozott tíz, szintén középiskolás diák, akikkel kiegészülve 52 pár táncával kezdődött meg az idei báli szezon Hódmezővásárhelyen. A próbák szeptember óta zajlottak. Kádár Péter igazgató szerint eredményes volt a felkészülés időszaka, hiszen a nyitótáncosok a legjobb tudásuk szerint, a tőlük elvárható módon teljesítettek a bálon.
– Az 52 pár, azaz 104 diák arcán önfeledt mosolyt láttam, ami nekem külön meglepetés volt. Egy ilyen táncbemutató igencsak igénybe veszi a koncentrációt, de a diákok láthatóan megtanulták a feladatukat és nagyon elegánsan és sugárzóan mutatták be táncaikat – mondta Kádár Péter igazgató.
A bálon a végzősök szezonnyitó klasszikusokkal, azaz bécsi keringővel és polkával kezdték a táncot, ezt követően a Rómeó és Júliából vett modern táncegyveleggel szórakoztatták a több mint kétezer érdeklődőt. A repertoár a már megszokott módon palotással, majd csárdással fejeződött be.
– Fantasztikusan éreztük magunkat. Nagyon örülünk, hogy viszonylag bakik nélkül sikerült táncolnunk- mondta Csókai Kata, nyitótáncos.
– Minden tánc a maga nemében csodálatos. A Rómeó és Júlia egyfajta modernséget sugároz. Valamennyi tánc szinte külön életet él, hiszen a polka, a bécsi keringő és a palotás egyfajta klasszikus tánc, össze sem lehet őket hasonlítani – tette hozzá Égető Tamás, nyitótáncos
A diákok a bált követően ismét teljes erővel tanulmányaikra koncentrálnak, hiszen a következő próbatétel számukra az érettségi vizsga lesz.