Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A BFMK nyári táborai

bfmk

Táboraink hétfőtől péntekig, 8-16 óráig tartanak, szakképzett pedagógusok vezetésével. A részvételi díjak az ebédet, a foglalkozások anyagköltségét és az esetleges útiköltségeket tartalmazzák. Érdeklődni a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ irodájában: BFMK, Dr. Rapcsák András út 7. személyesen vagy az alábbi telefonszámokon és e-mail címeken lehet: 533-317, 30/867-6430; 
somogyi.rozsa@bfmk.hu 
Jelentkezési határidő két héttel a tábor kezdése előtt!
A részvételi díj befizetésének határideje minden tábornál egyénileg feltüntetve!
Táboraink csak kellő számú jelentkező esetén indulnak.

POMPON, CHER, MAJORETTE TÁBOR
Táborunkba azokat a 7-14 éves korú lányokat várjuk, akik szívesen megismerkednének a pompon és majorett műfajjal. A tábor ideje alatt alapozó foglalkozásokon szer- és tánctechnikákat tanulunk, rövid koreográfiákat sajátítunk el. Pihenésképpen kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek, ahol hajdíszeket fogunk készíteni. A tábor zárásaként a szülők részére is megmutatjuk a tábor ideje alatt elsajátított ismereteinket.

Vezetik: Galambosné D. Szabó Katalin és Meszlényi Mónika
Helyszín: BFMK Táncterem
Időpont: június 24-28., naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: június 14.
Részvételi díj: 13.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet és egyéb programok költségét.

KALÓZ TÁBOR
Kincskereső játék, térképvadászat, térképkészítés, bátorságpróbák vízen és szárazföldön, kézműves foglalkozás, sportjátékok, strandolás, kerékpártúra, rejtvények, zene vár rád táborunkban, amit ajándék meglepetésekkel tarkított záró avatással fejezünk be.

Vezetik: Tóth Zsuzsanna és Tóthné Szabó Zita pedagógusok
Helyszín: Tájház 
Időpont: július 1-5., naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: június 21. 
Részvételi díj: 17.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

MESE TÁBOROK
Ha szereted a meséket a varázskapun belépve eljutsz Meseországba, ahol a napi meséhez kapcsolódó kézműves foglalkozásokon alkothatsz és elkészítheted a saját bábodat, mese tavacskádat…ha, használod a fantáziád, varázsszőnyegen elrepülünk az Óperenciás tengeren is túlra, beugrunk egy-két királyhoz, legyőzünk pár gonoszt és sokat éneklünk, mondókázunk. Sokat játszunk, mesét hallgatunk, diafilmet nézünk, jógázunk, mozgásos játékokat végzünk a Magyar Mozgáskotta módszer segítségével.
Háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna) a kisebbeknek alvásidőt biztosítunk.
Ha kedvet kaptál, jelentkezz várunk sok szeretettel!

Vezetik: Selmeczi-Tóth Andrea és Grexák Barbara és diáksegítőink: Oroszvári Panna és Mira
Helyszín: BFMK II. emelet 
Időpont: I. turnus: július 1-5. (4-7 éves), II. turnus: augusztus 5-9. (6-10 éves) naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: június 21. és július 19.
Részvételi díj: 16.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét

AGYAGMŰVES TÁBOROK
Központban a tárgyalkotás, mintázással, felrakásos, lapolási, préselési technikákkal. Kézi korongozással való ismerkedés. Színes engob festékekkel való díszítés. Díszítés eszközei: vésők, ecsetek, íróka. Formázás eszközei: nyújtófa, hurkahúzó, mintázófa, kézi és asztali korong.

Vezetik: Fintáné Piti Julianna keramikus és Finta Sámuel
Helyszín: BFMK szobrász szakkör 
Időpont: : I. turnus: július 1-5., II. turnus: július 8-12, naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: június 21. és június 28.
Részvételi díj: 17.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

APRÓK TÁNCA – NÉPTÁNC TÁBOROK 
Tábor, ahol megismerkedhetsz a néptánc alapjaival, mondókákat, népdalokat, népi gyermekjátékokat tanulhatsz. Kézműves foglalkozások is lesznek, sok játék és kirándulás is. Óvodásokat és 1-2.osztályosokat várunk.

Vezetik: Tápai Lászlóné, Bozókiné Szabó Ildikó óvodapedagógusok és Majoros Gabriella
Helyszín: BFMK 
Időpont: I. turnus: július 1-5., II. turnus: július 8-12, naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: június 21. és június 28.
Részvételi díj: 16.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

KALAND TÁBOR
A tábor során felejthetetlen kalandok várnak rád: kerékpáros túrák, ügyességi játékok, számháború, akadályverseny, strandolás, horgászat saját készítésű horgászbotokkal, túlélési módszerek a vadonban.
Szükséges: megfelelően felszerelt kerékpár.

Vezetik: Kotormán Zsuzsa és Molnár Károly testnevelő tanárok
Helyszín: A város és környéke. Gyülekező a BFMK Tánctermében.
Időpont: július 1-5., naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: június 21. 
Részvételi díj: 16.500,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

SHERLOCK HOLMES BARÁTAI TÁBOR 
Rejtvények, logikai feladványok, rejtélyek megoldása, titkosírás, nyomozós kalandok, strandolás várják az érdeklődő gyerekeket, szárazföldön és vízben egyaránt. Kirádulások. A hét zárásaként pedig külön jutalmat kapnak a legtalpraesettebb nyomozók.

Vezetik: Vas Mariann és Ráczné Kecskeméti Ágota pedagógusok
Helyszín: BFMK 
Időpont: július 8-12., naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: június 28. 
Részvételi díj: 17.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét

TUTI TUDÓSOK TÁBOR
Kíváncsi vagy kísérletekre? Érdekel, mi hogyan működik? Tuti vagy, Az öt napos tábor ideje alatt részünk lesz remek kísérletekben, agy-és izomtornában is. Barkácsolunk régiből újat, anyagokat újrahasznosítunk. Egyéb programok: kirándulás, kerékpártúra, strandolás, természetjárás, mérések, kutatások. A tábort ajándék meglepetésekkel zárják a Főtutik!

Vezetik: Tóth Zsuzsanna és Tóthné Szabó Zita pedagógusok
Helyszín: BFMK 
Időpont: július 8-12., naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: június 28. 
Részvételi díj: 17.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

ÉLMÉNY ÉS EGÉSZSÉG TÁBOR
Várunk minden érdeklődő gyermeket 7-13 éves kor között, aki szeretne ügyesebb, bátrabb, magabiztosabb, egészségesebb lenni! Társas és csapatépítő játékok, játékos tartásjavító és lúdtalptorna, ügyességi feladatok, egészségfejlesztő interaktív és önismereti foglalkozások, vetélkedők alkotják a fő programokat. Egyéb programok: kézműveskedés, zöldség-gyümölcs salátakészítés, lovaskocsizás, számháború, kalandos erőpróbák, sportos feladatok, sárkányeregetés, Téglagyári tanösvényen madarász- túravezetés, kirándulás. Sok élmény, kaland, vidámság vár rád, ha eljössz a táborba!

Vezetik: Oláhné Kincses Ildikó és Nagyné Lekrinszki Dóra védőnők
Helyszín: BFMK táncterem és külső helyszínek
Időpont: július 8-12., naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: június 28. 
Részvételi díj: 17.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

„ILLA BEREK, NÁDAK EREK II.” EGY VARÁZSLATOS 7 MÁRTÉLYON TÁBOR
Lesz benne környezet- és honismeret is, meg a szokásos izgalmas programok: bátorságpróba, vetélkedők, játékok, titkos barát, esti beszélgetések, vizes és vízparti játékok, beugró, kalandozás a fantasy világában és a település 1000 éves történelmében. A táborunk célja, hogy a mai gyerekekhez közelebb hozzuk kicsit a természetet, történelmet, szórakoztatva, bevonva őket töltsünk el egy tartalmas hetet.

Vezeti: Horváth Tibor művelődésszervező 
Helyszín: Bodnár Bertalan Oktatóközpont, Mártély
Időpont: július 8-14, bentlakásos.
Jelentkezni: június 10-ig, illetve a létszám betöltéséig (25 fő) lehet.
Részvételi díj: 35.000,- Ft, 
A részvételi díj a szállásdíjat, az étkezést és a foglalkozások költségét tartalmazza. Külön egyeztetés alapján fizethető több részletben is.
NKA

KÉZMŰVES TÁBOR
Ismerkedés a hagyományos és modern kézműves technikákkal: üvegfestés, batikolás, agyagozás, gyöngyözés, ékszerkészítés, fonal-grafika, varrás, szövés, nemezelés, fémdomborítás gyertyakészítés, bőrözés és egyéb technikák. Minden eszközt biztosítunk az alkotáshoz, neked csak a jókedvet kell elhozni, az elkészített műveket pedig természetesen haza is viheted magaddal, így örök emlék marad a tábor!

Vezetik: Kérdő Gizella pedagógus és Somogyi Rózsa művelődésszervező 
Helyszín: BFMK 
Időpont: július 15-19., naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: július 5. 
Részvételi díj: 17.500,-Ft, 
mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

BARÁTAINK AZ ÁLLATOK TÁBOR 
Állatok megfigyelése élőhelyükön (biciklitúra), strandolás, kirándulás a vadasparkba, élmények és ismeretek gyűjtése játékosan házi és vadállatokról. Kerékpárral elmegyünk egy tanyára, lovagolunk, megismerkedünk a tanyán élő állatokkal. Biciklivel a Téglagyári tanösvényre is ellátogatunk. Körbesétáljuk a mártélyi holtágat, pénteken pedig Szegedre utazunk a Vadasparkba. Szükséges: megfelelően felszerelt kerékpár.

Vezetik: Vas Mariann és Ráczné Kecskeméti Ágota pedagógusok
Helyszín: BFMK és külső helyszínek 
Időpont: július 15-19., naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: július 5. 
Részvételi díj: 17.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

„ÁLLATI KÜLDETÉS” TÁBOR
Szereted az állatokat? Szeretnél róluk többet megtudni? Mindezt változatos, érdekes, kalandos programok segítségével fogjuk nektek bemutatni. Vendégeink csak rátok várnak, hogy elkezdődhessen az utazás. Gyere el és légy részese egy állati kalandnak.

Vezetik: Szemán Ákos és Korsós-Török Vivien pedagógusok
Helyszín: BFMK II. emelet és külső helyszínek 
Időpont: július 22 – 26. (1-4. osztályosoknak) naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: július 12. 
Befizetési díj: 19.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

SPORTAKADÉMIA „AVAGY GYŐZZÜK LE MAGUNKAT” TÁBOR
Ha érdeklődsz a sportok iránt, de nem szereted az egyhangúságot ez a tábor csak Rád vár. Itt minden nap más-más sportággal ismerkedhetsz meg játékos formában. A táborban a kerékpárodra is szükség lesz, ezt mindenképp tartsd észben, mikor jelentkezel.

Vezetik: Szemán Ákos és Székács Klaudia pedagógusok
Helyszín: BFMK II. emelet és külső helyszínek 
Időpont: július 22 – 26. naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: július 12. 
Befizetési díj: 16.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

GÖRKORCSOLYA ÉS UGRÓKÖTÉL TÁBOR
Táborunkba azokat a 6-14 éves korú gyerekeket várjuk, akik szívesen megismerkednének a zenés-táncos mozgásformákkal és szeretik a görkorcsolyázás által nyújtott száguldás és mutatványok világát. A gyermekek a tábor minden napján, két kötélhajtás órán vesznek részt. A fennmaradó időben a görkorcsolyázás tölti ki a kötelező programok részét. Az alapozó jégiskola száraz verziója kerül a palettára. A szabadidőben játszóterekre látogatunk. A tábor egyik napját a strandon töltjük,hogy kipihenhessük a fáradalmakat. A tábor végén bemutatót szervezünk a szülőknek ahol a növendékek számot adhatnak megszerzett tudásukról.

Vezetik: Pup Olivér László és Selmeci Tímea pedagógusok
Helyszín: BFMK Táncterem és külső helyszínek 
Időpont: július 29 – augusztus 2. naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: július 19. 
Befizetési díj: 16.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, és az egyéb programok költségét.

SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR
Az öt napos tábor ideje alatt a gyermekek kezdő és haladó csoportban megismerkednek a színházi élettel, a Bessenyei Gyerekszínkör tagjaival együtt tréningen vesznek részt. Betekintést nyernek egy színpadi előadás elkészítésének titkaiba. A záró nap délutánján saját színházi előadásukkal kedveskednek a szülőknek.
Vezeti: Benkő Brigitta drámapedagógus és Makainé Vitális Mónika pedagógus

Helyszín: BFMK 
Időpont: augusztus 5-9., naponta 8-16 óráig.
Befizetési határidő: július 26. 
Részvételi díj: 16.000,-Ft, mely tartalmazza az ebédet, a tréning és egyéb programok költségét.

EGYÉB VÁROSI TÁBOR

SAKKTÁBOR A KENGURU PANZIÓBAN!
2019. július 1-től kezdődően 2×1 hetes turnusban, SAKKTÁBORT szervezünk a Kenguru Panzióban! (Szántó Kovács János u. 78., a Víztoronnyal szemben)
A hétköznaponként 8-tól 16-óráig tartó táborba olyan nagycsoportos óvodásokat és általános iskolásokat (14 éves korig) várunk, akik szeretnék kipróbálni és megismerni a versenysakkozás érdekes és izgalmas világát. A napi 2-4 órai sakkozás mellett a gyermekek más logikai táblás játékokkal (malom, reversi, dáma) is megismerkednek. 
A fiatalokat a következő szolgáltatások is várják:
– háromszori étkezési lehetőség (tízórai, kétféle ebéd, uzsonna)
– úszómedence használat (napi 2 alkalommal)
– asztalitenisz 
– füves játszókert mászókával, hintával
– Márió, a varázs ló
– Ruganyos Rezső, a Benett kenguru
Az egyes turnusok időpontjai:
I. Július 1 – 5.
II. Július 8-12.
Egy heti turnus ára:18.000 Ft 
Ne felejtsd otthon a sapkád, fürdőruhád, napkrémed, törülköződ, papucsod és a ping – pong ütődet sem!
Jelentkezni a Kenguru Panzióban (62/534-841), érdeklődés Tőkés János sakk oktatónál a 06-30/850-83-48-as telefonszámon lehet.

 

Kiadvány1

Kiadvány2