Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A CSOMIÉP kapta a régió minőség díját

A vásárhelyi CSOMIÉP Kft. kapta a Dél-alföldi Regionális
Minőség Díjat, melyet a cég ügyvezető igazgatója, Mészáros Antal vett át
Kecskeméten.

Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
adott otthont a Tudatos Társadalmi Felelősségvállalás címet viselő
rendezvénynek, amely többek között arra kereste a választ, hogyan lehet a
felelős működést piaci versenyelőnnyé alakítani vagy miként képes a felelős
működés beépülni a szervezeti kultúrába. A rendezvény keretein belül adták át
a  Dél-alföldi Regionális Minőségi Díjat
is, melyet a Bácsvíz Zrt. mellett a hódmezővásárhelyi CSOMIÉP Beton és Meliorációs
Termékgyártó Kft. kapott meg.

Mészáros Antal ügyvezető igazgató szerint a díj
odaítéléséhez rengeteg rostán kellett átmenniük: a pályázatban vizsgálták
többek között a környezettudatosságot, a cég kapcsolatát a várossal és az
emberekkel, de a sporthoz és az energiatakarékossághoz való viszonyt is nézték.
Emellett fontos volt az is, hogy a cég milyen társadalmi hozzájárulással él.

– Figyelembe vették nálunk, a „Hétvégén is legyen kenyér az
asztalon” programot, társadalmi önszerveződést, de benne van a hosszú távon
elítélteknek a visszavezetése a civil életbe, illetve a különböző tanulmányok,
alapítványok, kulturális programok támogatása és az ezt körülölelő
környezetvédelem – mondta Mészáros Antal.

Az igazgató elmondta: céljaik között szerepel, hogy a díj
országos és európai verzióját is megnyerjék, s ezzel újabb dicsőséget
szerezzenek a cégnek és Hódmezővásárhely városának.

Megszakítás