Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Délvidék visszaszerzéséről tartottak előadást

Történelmi előadásokat tartottak „Visszatér a
Délvidék” címmel az Emlékpontban. A találkozó aktualitását a 70 évvel ezelőtti,
délvidéki országrészek visszacsatolás adta.

70 évvel ezelőtt került vissza Bácska, a Baranyai háromszög,
a Muramellék és a Muraköz Magyarországhoz. A témával kapcsolatban több előadást
tartottak az Emlékpontban. Vincze Gábor történész, a Nagy Magyarország
folyóirat főszerkesztője bemutatta a kiadvány aktuális számát, amely ezzel a
témakörrel foglalkozik.

-1938-tól kezdődik az ország gyarapításának sorozata. Ebben
a folyamatban az volt a legutolsó esemény, amikor a Bánát kivételével az összes
a történelmi Magyarországhoz tartozó terület visszakerült. Hódmezővásárhelyi vonatkozása
is van az eseménynek, mivel akkor helybeli katonakorú férfiak is kaptak behívót
és részt vettek Bácska visszacsatolásában – mondta Vincze Gábor történész, a
Nagy Magyarország folyóirat főszerkesztője.

A találkozón Kovács Ferenc magánkutató a vásárhelyi Hunyadi Zászlóalj
Délvidéki útjáról tartott előadást és Dr. Gulyás László szegedi történész a
Délvidék visszatérésének nemzetközi diplomáciai hátteréről beszélt. Az
előadáson arról is szó volt, hogy a Délvidék visszafoglalását egy hadüzenet nélküli
jugoszláv támadás provokálta ki. A visszaszerzett területeket azonban nem
sikerült huzamosabb ideig megtartani, a második világháború után 1947-ben a
párizsi békével ugyanis ismét a határon kívül rekedt a Bácska, a Muraköz, de a
Felvidék, Kárpátalja és Észak-Erdély is.

Megszakítás