Don-kanyar hősi halottainak tiszteletére rendezett megemlékezést és koszorúzást Hódmezővásárhely Polgármesteri Hivatala. A megemlékezésen dr. Márki-Zay Péter mondott beszédet, amelyben kiemelte: a 77 évvel ezelőtti január 12-én, a több mint 120 ezer magyarnak, közöttük a 113 hódmezővásárhelyi embernek, nem volt választása. Nem saját akaratukból mentek a harctérre. Fiatalemberek voltak, férjek, édesapák, akiknek nem volt más választásuk. Nekünk szerencsénk van, olyan országban élhetünk, ahol van lehetőségünk nem parancsra cselekedni.
Az ünnepségen többek között részt vett városunk két alpolgármestere, dr. Kis Andrea és dr. Berényi Károly, több képviselő, a Hagyományőrző 15. Pálffy Huszár Egyesület, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetség vásárhelyi csoportjának képviselői és a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrség katonái.
A Don-kanyar áldozataira emlékeztünk
Előző írás
Következő írás