A kormány 10 százalékos energiaárcsökkentésről szóló döntését a háztartások a februári első számlákon tapasztalhatják meg. A HVSZ ZRT. szerint a vásárhelyi távfűtéses lakásokban élők számára a csekkeken egyértelműen látszódik majd, hogy a mérséklés valóban megtörténik.
A kormány döntése értelmében januártól életbe lépett a 10 %-os energiaárcsökkentés, melyet a háztartások a következő áram-, gáz- és távhőszámlákon már érezhetnek is, vagyis mostantól kevesebb pénzt kell ezekért fizetni. A változások Hódmezővásárhelyen a háztartások mintegy 90%-át érintik. Áramot mindenki fogyaszt, a hozzávetőleg 18 ezer háztartás közül pedig mintegy 14 ezerben gázzal fűtenek, számukra az alapdíjban lesz érzékelhető az ár mérséklése. A többi lakásban termálvíz gondoskodik a melegről. A távhő díjában bekövetkező változást a vásárhelyi szolgáltató szerint egyszerűen nyomon lehet majd követni.
– A megelőző évi fogyasztásnak függvényében várhatóan egyenletes díjat fizetnek ezek a fogyasztók. Ez azt jelenti, hogy havonta 10-15 ezer forint szerepel a csekken, ettől a hónaptól pedig az a változás következik be, hogy ebből az összegből 10%-kal keveseb összegű csekket fognak találni a postaládában. Ez egyértelműen megállapíthatóvá teszi majd számukra, hogy a 10%-ot a HVSZ ZRT., mint szolgáltató érvényesíti vagy sem – mondta dr. Kovács Pál, a HVSZ ZRT. elnökségi tagja.
A vásárhelyi családok ebben az évben a számlázás tekintetében egyéb változásokra is számíthatnak még.
– Az eddig ismert integrált számlázási rendszerben fogják megkapni a víz- és csatornadíjat, valamint a távhődíjat a lakosok, ugyanakkor a szemétdíjat csak háromhavonta fogják számlázni, ugyanis a közös rendszerből az A.S.A. kilépett. Innentől kezdve minden negyedévben háromhavi számláról kapnak értesítőt és csekket az érintettek – tette hozzá dr. Kovács Pál.
A kormány még ebben az évben további csökkentést tervez a közszolgáltatások tarifájában, ennek keretében valószínűleg 10%-kel kell majd kevesebbet fizetni a víz-, csatorna-, valamint szemétdíjak vonatkozásában is.