Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A fejlesztés jegyében telt a tavalyi év

Nehéz gazdasági év volt, rengeteg küzdelemmel és sokszor komoly
likviditási problémákkal, de a fejlesztés állt a középpontban, erre
fordítottuk az erőforrásainkat − foglalta össze a város mai közgyűlését
követő sajtótájékoztatóján dr. Lázár János polgármester. A
hódmezővásárhelyi önkormányzat a 19 milliárdos költségvetésben 1,4
milliárd forint összegű működési megtakarítást ért el és közel 3
milliárd forintot tudott fejlesztésekre fordítani.

Hódmezővásárhely
Megyei Jogú Város Önkormányzata a mai rendkívüli közgyűlés első
napirendi pontjában tárgyalt a 2007. évi zárszámadási rendeletről,
melynek során Varga Jánosné könyvvizsgáló az ülésen elhangzó
jelentésében kiemelte: az önkormányzat a tavalyi év folyamán nem élte
fel a vagyonát, éppen ellenkezőleg, sikerült gyarapítania azt.


1998. decemberében 31-én Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város
Önkormányzatának befektetett eszközei és saját tőkéje összesen 7, 6
milliárd forintot tett ki. Az azóta eltelt kilenc év alatt ez a szám,
ez a vagyon majdnem az ötszörösére nőtt, 2007 végén 37,6 milliárdot
jelent – ismertette dr. Lázár János polgármester.

A
város első embere hozzátette: fontosnak tartja, hogy az önkormányzatnak
nem volt a tavalyi év folyamán működési hiánya, sőt a hatékony
átszervezéseknek köszönhetően 1,4 milliárd forint összegű működési
megtakarítást sikerült elérni, amelyet így a fejlesztésekre tudtak
fordítani. A kiadások kapcsán ugyanakkor kifejtette: az önkormányzat
jelenlegi kiadásainak 47 százaléka jóléti kiadás, azaz szociális
segélyeken, különböző támogatásokon keresztül a lakosságot segíti.

A
közgyűlésen elhangzott: a város a tavalyi év folyamán több mint 500
millió forintot fordított szociális-, 217 millió forintot lakáscélú
helyi támogatásra, 78,5 millió forintot költöttek önkormányzati lakások
felújítására és 110 ingyen telket osztottak ki fiatal házasoknak
lakásépítés céljából.

Az
önkormányzat 225 millió forinttal járult az óvodák, 508 millióval az
általános iskolák, 377 millió forinttal a középiskolák és a kollégium
fenntartásához, míg az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet részére
mindössze 70 millió forint összegű kölcsönt kellett nyújtani.

A
testületi ülésen elhangzott továbbá, hogy magas a város kintlévősége:
állam tartozása 477 millió forint, a lakosok pedig 300 millió forinttal
adósai a városnak.

Hódmezővásárhely
Megyei Jogú Város Közgyűlése 17 igen, 1 nem szavazat és 3 tartózkodás
mellett elfogadta a 2007. évi zárszámadási rendeletet, melynek bevételi
főösszegét 19 milliárd 796 millió forintban, míg kiadási főösszegét 19
milliárd 984 millió forintban állapították meg.

Megszakítás