Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A fejlesztésekről és a település költségvetéséről is szó esett a kutasi utcafórumon

A járdák felújítása, gyalogátkelő építése,
játszótér létesítése és a település pályázati lehetőségei is szóba kerültek a
pénteki utcafórumon Székkutason. A helyieket a képviselő testület munkájáról is
tájékoztatták.

Elsőként a település önkormányzatának munkájáról kaptak
tájékoztatást a megjelentek a péntek esti székkutasi utcafórumon. Szél István
polgármester a település fejlesztéséről is beszélt, a jövőben ugyanis
felújítják a járdákat és az utakat, sőt ügyfélszolgálati irodát is kialakítanak
az önkormányzatnál, ahol egyebek mellett helyi adókkal kapcsolatos ügyeket
lehet majd intézni.

– A költségvetésünk az idei évben is elég szűkös, így nincs
terünk nagy fejlesztéseket véghezvinni. A tavalyi évhez képest jobban
teljesítettünk, hiszen az 55 milliós hiányt 22-re csökkentettük. A helyi adókat
és szolgáltatási díjakat viszont emelnünk kell, hiszen csak így jöhetnek létre
a fejlesztések, például a járdaépítés, vagy a kátyúzás – mondta Szél István,
Székkutas polgármestere.

A helyiek szerint szükség lenne egy játszótérre is Székkutason, de ennek
megvalósítása több millió forintba kerülhet. Mivel a település költségvetéséből
erre nem tudnak elkülöníteni összeget, ezért várhatóan lakossági összefogással
építik meg a létesítményt.