Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A fejlődés kulcsa a gazdasági függetlenség

Időszerű volt az IMF-vel való tavalyi szakítás, hiszen a
nemzetközi valutaalap miatt érte felkészületlenül Magyarországot a gazdasági
válság. Egyebek mellett ez is elhangzott az Emlékpontban rendezett konferencián.

– Vissza kell szerezni a gazdasági autonómiát, hiszen nem
lehet úgy életszínvonal növekedést elérni, ha nincs az országnak gazdasági
függetlensége. A történelem is azt igazolja, hogy egy idegen hatalom uralma
alatt egy kis ország, így például Magyarország gazdasági politikája nem lehet
sikeres – mondta Lentner Csaba.

A gazdaság stabilizálásában egy fontos lépés például az
energiaellátás költséghatékonyabb biztosítása, ezért is használta fel a kormány
a MOL-részvények orosz tulajdonban lévő százalékának visszavásárlásához a
lehívott IMF-hitel utolsó részletét. Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt
igazgatósági elnöke szerint a Nemzetközi Valutaalappal való szakítás ezzel érte
el a végkifejletet. Magyarország most lépett arra a pályára, ami egy jobb
gazdasági helyzetet eredményezett a Széll Kálmán-tervnek köszönhetően, hiszen
az aktív dolgozók munkába állítása várhatóan meghozza gazdasági hatását.
Pozsgay Imre egyetemi tanár szerint nem feltétlenül a külföldi tőkét kell
elutasítanunk, hanem arra kell figyelnünk, hogy a pénzt helyesen használjuk fel
az országban.

– Én nem azt mondom, hogy küzdeni kell az IMF ellen, én azt
mondom, hogy az ilyen szervezetekkel való viszonyunk tisztázására nem a
külföldi tőkét kell elutasítani, hanem ki kell jelölni annak a mozgásterét.
Tehát ne ő mondja meg, hogy mit tehetek a saját országomban. Hanem én, hogy mit
tehet a hazámban – mondta Pozsgay Imre.

Az IMF 1945-ben jött létre, míg az Emlékpont az 1945-1990 közötti
időszakot kutatja, tehát adottak voltak a kapcsolódási pontok az előadások
során. Mint Blazovich Péter, az Emlékpont igazgatója elmondta: a mostani
előadásokat a tervek szerint összefoglalják és közzéteszik könyv vagy
elektronikus formában.

Megszakítás