Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Fidesz kemény keze – Portré Lázár János frakcióvezetőről

HETEK – Lázár Jánost, Hódmezővásárhely fideszes polgármesterét
harmadszorra választották meg az alföldi város egyéni országgyűlési
képviselőjévé. Lázár János neve már tavaly év végén szóba került a
leendő Orbán-kormány egyik lehetséges minisztereként, végül az elmúlt
húsz év legnagyobb parlamenti frakciójának lett a vezetője. De kicsoda
Lázár János?

Ha valaki beüti Lázár János nevét a Google keresőbe, nyilatkozatai,
politikai megnyilvánulásai alapján viszonylag könnyen megismerheti
Hódmezővásárhely 35 éves ambiciózus polgármesterét. Lázár János azon
kevés politikusok közé tartozik, aki a politikát szakmaként űzi. Az
elemzők előszeretettel hasonlítják össze Szeged szocialista
polgármesterével, Botka Lászlóval. A két politikus világnézete, a
politikáról alkotott elképzelése sokszor közelebb áll egymáshoz, mint
saját párttársaiké. „Saját generációjával az ember jobban szót ért
párton belül és kívül egyaránt” – nyilatkozta két évvel ezelőtt. A
hódmezővásárhelyi polgármester becsüli a szocialista Botkát, „akivel
túl tudnak lépni a pártpolitikai határokon, és meg tudnak egyezni a
régiót illető kérdésekben”.

Lázár is végigjárta a politikai szamárlétra minden fokát. Kezdetben
Rapcsák András titkára, majd kampányfőnöke volt. Rapcsák 2002
februárjában bekövetkezett halála után ő vette át a stafétát:
körzetében háromszor nyert országgyűlési választást, valamint kétszer
választották meg Hódmezővásárhely polgármesterének. Az előző ciklusban
az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes
elnökeként szerzett magának országos hírnevet.

„Fontos a tisztelet” – jegyezte meg Lázár János elődjéről, Rapcsák
Andrásról, akitől sokat tanult. „Közel engedett magához, és megengedte,
hogy beleláthassak a lapjaiba. Azt is láttam, hogyan hagyták el
barátai, és fordultak ellene. Ő mégis talpon maradt, és újraépítette
magát. Számomra politikai, emberi és taktikai szempontból egyaránt
tanulságos volt ez az időszak” – emlékszik vissza Lázár János a 2002
előtti évekre. A tiszteletet megadta mesterének: Hódmezővásárhelyen
Rapcsák Andrásról utcát neveztek el, és a főtéren egy szobrot avattak a
néhai politikusnak.

Rapcsákról terjedt az a vélekedés, hogy akkor érezte jól magát, ha
izzott körülötte a levegő. Úgy tűnik, ez a megállapítás utódjára is
igaz. Lázár – a szocialista polgármestereket megszégyenítve – elsőként
tiltotta ki városából a Magyar Gárdát, mondván: szélsőjobboldali
alakulatok ne masírozzanak Vásárhely utcáin. A budapesti Terror Háza
mintájára Hódmezővásárhelyen felépítették az Emlékpontot, amelynek
célja, hogy feltárja a régió kommunista múltját. Néhány hónapja
nyilvánosságra hozták a városban működött ügynökök listáját. A jogász
végzettségű Lázár, ha nem politikus, akkor történész lett volna.
Rendkívül foglalkoztatja a 20. századi magyar történelem. Igyekszik
mindent elolvasni a Kádár-rendszerről és annak működéséről.

Lázár sok mindent átvett Rapcsák vezetési stílusából. A
hódmezővásárhelyi hivatalban csak nagyon kevés emberrel tegeződik, a
férfi alkalmazottaktól megköveteli a nyakkendőt és a zakót. Mindenkiről
és minden ügyről naprakész információkkal rendelkezik. Feltételezhető,
hogy a Fidesz parlamenti frakciójának irányítását is keményen kézben
tartja majd, és a sok ismeretlen „mezei parlamenti képviselő” munkáját
megfelelően fogja kontrollálni.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

(forrás: www.hetek.hu)