A
Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódva környezetvédelmi vetélkedőt rendezett
a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény. A versenyen a város valamennyi
középiskolája részt vett.
Többek között a levegőszennyezés, a globális felmelegedés, a
savas esők, az ózonréteg elvékonyodása, és a talajproblémák voltak azok a főbb
témakörök, melyek a második alkalommal megrendezett környezetvédelmi vetélkedőn
előtérbe kerültek.
– Próbáljuk felhívni a gyerekek figyelmét arra, hogy a
környezetvédelem manapság egyre nagyobb jelentőséggel bír. Azt is meg akarjuk
értetni velük, hogy ők is sokat tehetnek annak érdekében, hogy kevesebb legyen
a hulladék mennyisége, tehát nekik is feladatuk megóvni környezetüket. Ebben
élnek ők is, és remélhetőleg unokáink is élvezhetik majd azokat a dolgokat,
melyek most léteznek, de ha nem vigyáznak rá, akkor a múlté lesz – mondta
Kecskemétiné Nánai Marianna – a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény tanára.
Erre a versenyre a város valamennyi középiskolája meghívást
kapott, így összesen 7 csapat mérte össze környezetvédelemi tudását. A
szervezőknek az ismeretek felmérése mellett az is céljuk volt, hogy a fiatalok
a játékos feladatok megoldása közben élményekkel is gazdagodjanak. A vetélkedőt
idén a Gregus Máté Tagintézmény nyerte.