Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A gyanú szerint egy 46 éves férfi készítette a romaellenes feliratokat

A rendőrség gyanúja szerint
egy helybéli, 46 esztendős férfi és egy társa fújt festékszóróval
romaellenes feliratokat több mint tíz hódmezővásárhelyi ház falára
február 21-ére virradóra – közölte a Csongrád Megyei
Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Február 21-én a kora reggeli órákban érkezett bejelentés a
hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság ügyeletére, hogy ismeretlenek az
éjszaka folyamán egy hódmezővásárhelyi ház falára festékszóró
spray-vel feliratokat írtak. Ezt követően még számos bejelentést
kapott a rendőrség, valamint a járőrök saját maguk is több azonos
tartalmú feliratot észleltek a városban – mondta Szenti
Szabolcs.

Egy Nefelejcs utcai ház kapujára a „Cigányok lágerbe”
feliratot festették fekete spray-vel, mellé pirossal „A jobb”
szöveget írták – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. Hasonló
felirat volt olvasható egy ház falán a Jókai utca és a Szántó Kovács
János utca kereszteződésénél.

A szóvivő közölte, a rendőrség
azonnal hozzákezdett a helyszíni szemlékhez, valamint a széleskörű
adatgyűjtéshez és tanúkutatáshoz. Ennek eredményeként hétfőn
kihallgattak egy helybeli 46 éves férfit, aki a bűncselekmény
elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.

Vallomása tartalmát a
nyomozás érdekeire tekintettel nem hozzák nyilvánosságra – tudatta a
hadnagy.

Hozzátette: a beszerzett adatok szerint a gyanúsítottnak
társa is volt, elfogása érdekében a rendőrség a szükséges
intézkedéseket megteszi.

A rendőrség vizsgálja a bűncselekmény
indítékát is.

Szenti Szabolcs elmondta, a lakosság megnyugtatása,
valamint a hasonló jogsértések megelőzése érdekében az esetek
felfedezése után a városban elrendelt megerősítette közterületi
szolgálatot a rendőrség a szükséges ideig fenntartja.

(MTI)

Megszakítás