Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A Gyermeknap már pénteken elkezdődik

Mai Napraforgó Magazinműsorunk vendégei: Dr. Lázárné
Megyeri Zita a hódmezővásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület elnöke és
Nagy Enikő a városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat ifjúsági
polgármestere volt.

A Tiszta Szívvel Egyesület több forrásból jut azokhoz a
bevételekhez, amelyeket különböző jótékony célokra fordítanak. Így
például az általuk szervezett teltházas koncertek illetve a karácsonyi
vásárok bevételéből és a támogatók segítségével tudták az Erzsébet
ligeti játszóteret felújítani – mondta az egyesület elnöke.

A játszótéren létesített madárfészek hintával speciálisan a
mozgáskorlátozott gyereknek szeretnének örömteli pillanatokat okozni,
amellett hogy széles korcsoportú gyerekeknek biztosít szórakozási
lehetőséget a játszótér.

Távolabbi tervek között szerepel már a Damjanich utcai
játszótér felújítása. Sajnálatos és elítélendő, hogy a rengeteg a
vandál cselekmény, amely miatt sokat kell fordítani a játszótéri
helyreállításokra.

A legutóbb megrendezett jazz koncert bevételéből az egyesület
döntése alapján a város óvodásait kívánja meglepni. Ennek keretében
szervezték meg a péntek délelőtti színi előadást a Petőfi Sándor
Művelődési Központban.

A szervezésben a város óvodáinak igazgatóit, és pedagógusait
is aktív részeseként vonták be. Az egyesület és az óvodák vezetésének
döntése alapján most a nagy csoportos ovisokat ajándékozzák meg az
előadással.

A Tiszta Szívvel Egyesület és a városi Gyermek és Ifjúsági
Önkormányzat közösen szervezi május 27.-én vasárnap a városi
Gyermeknapot. Az eseményen az ifjúsági önkormányzat kézműves
programokkal és az előző években gyűjtött tapasztalatokkal segíti az
idei gyermeknapot.

Nagy Enikő elmondta, hogy a rendezvényen 10 ifjúsági testületi
tag is részt vesz. A rendezvényen sótartó fűzés, hajfonás, gyöngyfűzés,
filcszív illetve kreppvirág készítésében segítkeznek a gyerekeknek.
Segédanyagot a helyszínen biztosítanak.

A vasárnapi gyermeknapra minden érdeklődőt szívesen várnak a népkerti játszótéren 15 órától a szervezők.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu

Megszakítás